2014. május 18., vasárnap

Az elvárás nélküli szeretet( Birtoklok, vagy szeretek? 2.rész)

Az előző bejegyzésemben elkezdtem felvázolni, hogy nekem milyenek a szeretet kapcsolataim, és miben merül ki nálam a szeretet fogalma.
Két meghatározó momentumra is utaltam, ami pusztította a kapcsolataimat,  ilyen az elvárás, és a bizalmatlanság.

harmadik momentumként, a pótlékokat un. családi pótlékokat említeném. Erről a témáról majd egy új bejegyzésben szeretnék majd  részletesen írni, egy mondatban hogy mit is jelent ez  az én életemben, csak annyit, hogy különböző embereket apa, vagy anya szerepekkel ruháztam fel, nem tudatosan, akarva, hanem tudatalatti mechanizmusok által, hogy főleg az apát, akinek a szeretetét sosem fogom már átérezni, hogy milyen,  bepótolásra kerüljön.
Ez azért rombolja a jelenlévő kapcsolataimat, és hátráltat az igaz szeretet gyakorlásában, mert ez a momentum automatikusan hozza magával az Elvárások vagonját, és a Negyedik momentumot, az igazságérzetet, amire ma döbbentem rá.  Ez valami olyasmi, mint amikor egy mozdony,  különböző vagonokkal van összekötve. Egyszerűen összekapcsolódnak egymással ezek a vagon kocsik.
Folytatva az pótlékok gondolatát, ez azért rossz, hogy mindenkire szerepet aggatok, mert akkor aktiválódnak a múlt hiányai, sebei, és az illetővel akarom behajtani a gyermekkor hosszú tartozásait, az aktuális személy kapja azt a hosszú számlát... S ezzel a jelenlévő kapcsolataimra nyomást gyakoroltam. Ugyanis ezáltal meg kellett felelniük nekem, mindent be kellett pótolni ahogy szerettem volna gyermekként megélni.  S mivel mindig volt valami kifogásom, hogy miért nem így, miért nem úgy kapom  azt,  amire szükségem van- állandó frusztráltságot hagytam a másikban. S ezek a mély kapcsolataim, baráti kapcsolataim már nem a szeretetről szóltak, hanem a görcsös ragaszkodásról, a gyermek szerepemről, a hiányaimról, elvárásaimról, igazságról.

Hogy mit is jelent ez a negyedik momentum, az igazságérzet?
Csak néhány mondat a hétköznapokból: " Bezzeg azt az xy-t mindig elviszed kirándulni, együtt kajáltok, mindig mindent meg adsz annak a másiknak, nekem meg nem."
Ezzel a momentummal is sikerült néhány embert, ha nem is az idegosztályra, de a kapcsolat összedőléséig eljutatnom. Igazságot akartam, minden kapcsolatomban, egyenlő bánásmódot.... Mindent úgy akartam megkapni egy illetőtől, ahogy ő az  általa szeretett személynek adott.

Honnan ered ez a rossz beidegződés? Nem nehéz kitalálni. Hát a gyermekkorból. Bár mindent megkaptam a nevelő családban úgy, ahogy a másik testvéreim is, mégis úgy éreztem mindig hogy lelkileg nem. S a legnagyobb igazságtalanságot a nevelő apámtól szenvedtem el 6 éven keresztül. Elvett tőlem mindent, amit csak lehetett. S máig is érzem a következményeit az ő tettének.
De az is igazságtalan volt, amikor 17 hónaposan kikerültem a saját családomból, s az én nevelésemet, gondozásomat nem vállalta senki. Sok igazságtalanság ért eddig az életemben, s nyilván azért akarom irányítani  a kapcsolataimat, hogy megvédjem magam az újabb igazságtalanságoktól.

Csak hogy ma rá jöttem, hogy bár hiába szüntettem meg a jelenlévő baráti kapcsolataimból a pótlékokat, szerepeket, az igazságért való vad küzdelem megmaradt, ami az elmúlt napokban újabb konfliktusokat szült, és a kapcsolat a kedves barátom szeretete miatt nem ment tönkre, mert igyekezett megérteni. Azzal, hogy az igazságérzet megmaradt, az hozta magával a bizalmatlanság és az elvárások vagonját. Ezek a fogalmak úgy érzem tényleg szorosan összekapcsolódnak.

Ma szembe néztem azzal a ténnyel, amit eddig nem értettem meg sosem, hogy ahogy a jelen kapcsolataimon nem hajthatom be a múlt tartozásait, így igazságos bánásmódot sem követelhetek tőlük.. Mert nem kötelességük. Nem várhatok el dolgokat, pláne nem igazságot. A terapeutám mindig intett arra, hogy amikor fáj valami, vagy indulat van bennem, próbáljam meg külön választani, hogy kire haragszom az adott helyzetben, így gondolom az igazságérzetemet, és az elvárásaimat ott kell hagynom a szakadék túlsó partján, s a terápia és Isten segítségével átugrani azt a mély szakadékot, s a jelenbe kell megérkeznem.

Nincs a földön igazság, ezt meg kell értenem. Nem kaphatok ugyanolyan szeretetet az adott személytől, amit a másiknak is ad. Ma Isten segítette ezt megértetni velem. Hogy a szeretet személyre szabott. Ő sem szeret mindenkit egyformán, hanem személyre szabottan. Ahogyan a terapeuta se mondta nekem ezt:- Na,  Enikő, az  „xy „ 4 évet járt hozzám, akkor maga is járjon annyit.- Az orvos sem gyógyít mindenkit ugyan azzal a gyógyszerrel, mert nem egyformán működünk.

Ha sikerül megértenem a szeretet milyenségét, szépségét, és lényegét, akkor képessé válok arra, hogy én is igazán szeressek, ha nem is tökéletesen, de  elvárások, igazság érzet, bizalmatlanságok, és családi pótlékok nélkül. S ezáltal én is úgy tudom majd befogadni a másik ember szeretetét, hogy abban nem találok kivetni valót, és  nem lesz bennem mértéktelenség, hanem a jelen ajándékának élem meg, s nem a múlt pótlékának.

S hiszem, hogy ebben a legtökéletesebb szeretet fog segíteni ebben, hogy képes legyek mély szeretet adni, és nyitott szívvel befogadni.


De minden idő, ahogy a terapeutám mondaná, és hiszem Isten is színesen látja a világot, nem feketén fehéren, és mivel a világ színes, ebből adódóan igazából ő folyamtokban látja az embert. Nem fog rám bízni pl. egy gyülekezet vezetését, ha a saját érzésvilágomat sem tudom még irányítani. És ez miatt még a párkapcsolatom is várat magára, hiszen nem lenne jó, ha ő lenne a következő, aki megkapja a "számláimat".

Elvárások nélküli szeretet...( Birtoklok, elvárok, s mégis szeretek? 1.rész)

Mostanában sokat gondolkoztam a blogom megszűntetésén, ahogy azon is, hogy van-e értelme az írásaimnak, de az elmúlt napok eseményei, megint csak írásra késztettek.

A szeretetről szeretnék most írni. Igen, mindenki tudja, mi ez, de mégis miért érzem azt, hogy írjak róla? Mert ma szembenéztem olyan fájdalmas érzésekkel, tényekkel, amelyek megmutatták nekem, milyen is az én "szeretetem", s azt is, hogy miért is nem tudom befogadni mások, illetve Isten szeretetét. Miért nem elég nekem az elég.....

Szeretet. Milyennek kell lennie? Talán olyannak, hogy nem kér vissza semmit. Tehát elvárások nélküli. De sokszor mondta ezt egy barátnőm. Hogy ne legyenek elvárásaim. Na de miért vannak? Sokan azt gondolják, hogy én nagyon is tudok szeretni, és el is tudok fogadni szeretetet. Milyen aranyos, kedves kis lény vagyok. Lehet, de azért szeretném megmutatni mi, zajlik a kulisszák mögött.. Megmutatom nektek,  hogyan is néz ki nálam egy szeretet kapcsolat, miért tudok így szeretni, és milyen  akadályai vannak, hogy  mély, igazi, egészséges kapcsolatokat alakítsak ki.

Szóval az én szeretet kapcsolatom így néz ki: Tegyük fel, van bennem egy érzés, hogy jó lenne, ha a legjobb bizalmas jó barátom, felköszöntene, mert épp a névnapom van. Jelzem, ez csak egy példa, de valóságban is sokszor megtörténtek hasonló történetek.  Nos, névnapom van, és van egy nagyon jó barátom, vagy barátnőm, mindegy, s az jár a fejemben, hogy neki ma fel kéne köszöntenie, hiszen naptáras ünnepem van, csak látja. Eljön az este, elmúlik a nap, és nem történik meg a megköszöntés. Agyalok azon, hogy miért nem, már - már bepörgök, s dühös leszek.  Másnap felhív, megkérdezi, mi újság velem, és én elővéve sértettségemet az előző este miatt, leüvöltöm tele indulattal, ócsárlással megfűszerezve a fejét, hogy miért nem köszöntött fel engem, mikor én mennyi partit rendeztem neki, és  milyen sokemeletes tortát sütöttem az ünnepein.  És ő, ha épp nincs jó kedvében, visszaüvölt rám, vagy csak egyszerűen frusztrált lesz, hogy nekem miért nem elég az, hogy ő küldött nekem egy email-t késő este, amit feltehetőleg már nem olvastam el, telefonálni meg nem volt ideje, mert zűrös napja volt.

Szóval nekem ilyenek voltak eddig a közeli kapcsolataim. S ez miért probléma? Ha kielemezzük ezt a történetet, akkor eleve az első momentum ami  romboló eleme egy kapcsolatnak a Bizalmatlanság. Szeretem az illetőt, de nem bízok benne. Nem hiszem el, hogy felköszönt, vagy, hogy számíthatok rá. De ha szeretem, akkor miért nem bízok benne? Hisz a "szeretetben nincs félelem bölcs Pál apostolunk szerint". És a szeretet mindent hisz, remél a korinthusi levél megfogalmazása alapján. Azt is elhiszi, hogy a másik szeret, jót akar, remél. Pláne akit 2, vagy 4 éve ismerek, s vele vagyok nap, mint nap. Ha bízok valakiben, akkor nem kell az a bizonyos póráz. Hisz a bizalom azt jelenti, hogy elhiszem, hogy szeret, és ő is bízik abban, hogy én is szeretem őt.
Hogy miért jelenik meg  a kapcsolataimban ez a bizalmatlanság? A NAGY TRAUMÁIM miatt. Édesanyám halálával gyermekként elvesztettem az ősbizalmat, ami azt jelenti, hogy egy kisgyerek feltétel nélkül bízik a szüleiben, hogy számíthat rájuk. S ha édesanyám nem is tehet arról, ami történt, az akkor kicsi Encsi, ahogy a legtöbb kisgyerek az édesanyja halálát elhagyásnak, cserbenhagyásnak élte meg- ezt a szakemberem is igazolta, s Pál Feri atyától is olvastam már ezt a tényt. A bizalmatlanságaimat fokozták a későbbi bántalmazások, s ez a bizalom, amit a szüleim és a múltbeli személyek iránt kellett volna éreznem,- végül teljesen kifolyt az ereimből, és a félelem, bizalmatlanság, árulás és cserbenhagyás érzések vették át a helyet.

A második momentum ami jellemzi a kapcsolataimat, illetve jellemezte, - mert most azon vagyok, hogy változtassak, az ELVÁRÁSOK.  A történetben látható, hogy én nekem természetes volt, hogy a legjobb barátom felköszönt, hiszen az én szeretetem abból áll, hogy én is adtam neki sokat, elvárom, hogy ő is viszonozza. De ez milyen szeretet?
Akkor ezek szerint nem jó szívvel adom a dolgokat, ha viszonzást várok. Ez nem szeretet, ha jobban bele gondolunk. De sokan bele esnek ebbe a hiába, ahogy én is. Nyílván félre értés ne essék, ezzel nem azt mondom, hogy  támogatom az egyoldalú barátságokat, és hogy mindig csak adjunk, s közben mi semmit nem kapunk.. Itt a hangsúly a szándékon van. Ugyanis az igazi szeretet adni akar, elvárások nélkül. Ez a szép benne. S ahogy mondani szokás, jó tett helyébe jót várj. Csak kérdés, hogy kitől? Bizony nem az adott illetőtől szoktuk vissza kapni, hanem valaki mástól, s ha ráadásul keresztény is vagy, ahogy én is törekszem rá, akkor te a jutalmadat, azt az úgy nevezett viszonzást nem várod, -hanem hagyod, hogy "Aki titokban lát, ő jutalmazzon meg Téged." Így lesz kincsed a mennyben. Persze aki nem hisz ebben, annak nehéz is elmagyaráznom ennek a titoknak a szépségét.

A lényeg, hogy én folyton elvártam, hogy az illető beszámoljon nekem mindenről, mindig gondoljon rám, minden úgy legyen, ahogy én szeretném, s az hogy ő neki mi a jó, mi milyen érzés, azt nem vettem figyelembe. Irányítottam az elvárásaimmal a kapcsolataimat.  Hogy miért? Mert féltem, hogy hiányt szenvedek a szeretetben. Azt a szeretet féltem elveszíteni, amiért én küzdöttem. De miért küzdöttem? Mert tévedésben voltam. A szeretetben az az igazi szépség, hogy nem kell érte küzdeni. Mert volt, van, s lesz. De akkor miért küzdöttem?
Mert gyermekként úgy érzem nem kaptam feltétel nélküli szeretetet. Számomra nagyon fontos volt az ölelés, testi érintés, mint szeretet kifejezési forma. Ahogy az is, hogy elismerjenek, bátorítsanak. Szigorú nevelést kaptam. S kevés elismerést a tanulmányaim során. Nem kaptam egy szerető, motiváló apát, hanem egy erőszakos, büntető, hatalmat gyakorló apát, aki azt tehette velem, amit csak akart.
 S mivel ez nekem hiányzott, így a jelen kapcsolataimban elvárásokkal próbáltam ezt a hiányt kompenzálni. Ez egy fajta tudat alatti mechanizmus, csak hogy ne kelljen szembenéznem egy fájdalmas ténnyel: Rosszul sikerült a gyerekkorom, a szeretet tankom hiányokkal, sebekkel teli.

Most egyelőre itt lezárom a gondolataimat, a második részben folytatni fogom, hogy nálam miben merül ki a szeretet fogalma a kapcsolataimban.

Ezzel a gyönyörű Szentírási résszel szeretném lezárni ezt a bejegyzést, amit én mindenhol kifüggesztenék, csak hogy emlékezzünk arra, milyen az igazi, tökéletes isteni szeretet, amit mindannyiunk számára  példa kell, hogy legyen.



"A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.
Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.

(1Kor 12,30–13,13)"

2014. május 11., vasárnap

A rózsák titkai ("Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon")

Tegnap gyaloglás közben sok szép rózsákat láttam, egyszerűen nem álltam meg hogy ne fotózzam le őket, annyira levett a lábamról a látvány.
Számomra a rózsa a  "kedvenc virágok listáján"- elsőként szereplő növény, talán édesanyámtól örökölhettem azt, hogy nekem is ez a virág a kedvencem.Nemrég, egy hete olvastam egy nagyon szép történetet, amelyben szintén szerepelt a rózsa.
A bejegyzés címében lévő mondat remélhetőleg sokaknak ismerős, de ha nem, segítek. A kis herceg c. könyvből idéztem.

" - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon"


 Hogy miért is olvastam ezt az állítólag gyerekeknek íródott, ugyanakkor felnőtteknek is szóló történetet?

A válasz egyszerű: Szükségem volt rá. Hogy miért? - Mert sérült emberként eltévedtem, s nem voltam mélyebb értelemben, tisztában olyan fogalmakkal, mint pl. a szeretet, összetartozás, kapcsolatok, gyermekség, felnőttség.


Egy igen értékes személytől kaptam meg ezt a könyvet még 2013 őszén a névnapomon. Bevallom, ciki, vagy sem, de még nem olvastam, s furcsa, hogy most felnőttként került a kezembe a könyv. Talán jó időzítésként jött. Igazából ez a mű mindenkinek szól. Megmutatja az utat,- az igazi értékek útját azoknak a felnőtteknek, - mint pl. nekem is, akik valamilyen oknál fogva eltévedtek, és sodródni kezdtek az életben.

Na de hogy kapcsolódik össze az általam felfedezett rózsák a kis herceg történetéhez?

Úgy, hogy a rózsák emlékeztettek egy jelenetre ebből a műből, méghozzá arra, amikor a kis herceg a rókával találkozik, és a róka súgja meg a rózsák titkát: " Meg fogod érteni, hogy a tied az egyetlen a világon"- De miért is? Mit jelent a mi életünkben a rózsa? 



A rózsa azt gondolom, egy adott kapcsolatot jelent, azon belül egy személyt, akit "megszelídítettünk,", vagyis akivel megbarátkoztunk, akivel törődtünk, akiért küzdöttünk az életben sok megpróbáltatás, konfliktus árán.
Míg a történetben a kis herceg sír, hogy neki nincs más, csak egy virágja, meg pár majom kenyér fája a saját kis bolygóján, a róka bölcs meglátásának segítségével megtanulja, hogy ő nagyon is gazdag. Ráadásul azáltal, hogy van egy olyan élőlény a közelében, akiért Ő sokat fáradozott, s az a növény, az a rózsa sokkal értékesebb számára, mint a többi közömbös rózsa, amikről még nem gondoskodott.

De sokszor panaszkodtam azon, milyen egyedül is érzem magam, meg hogy sok minden nem adatott meg nekem gyermekként. Ugye milyen gyakran elszomorodunk, és sírunk, ahogy a kis herceg is? De ha jobban körülnézek, vannak olyan értékes kapcsolataim, akikért kemény izzadással megküzdöttem, bár a szeretetért nem kell küzdeni, jön magától, de a  harmóniáért igen is kell dolgozni, ápolni, gondozni kell a kapcsolatokat.

Szóval nekem is vannak rózsáim, akiket már megszelídítettem, s jó tudni, hogy valakik számára én is egy rózsa lehetek, s vagyok, akik megszelídítettek engem, s ez által kapcsolódom hozzájuk, ahogy ők is hozzám.


Ezek az igazán értékes dolgok. Megtanultam a könyv által, hogy milyen is az igazi szeretet, s azt, hogy mi az igazán lényeges. 
Mennyire igaz: "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan". A szeretetet, a kapcsolatokat nem lehet aranyban, pénzben lemérni, ahogy a történetben is olvasható. S nem az ad értelmet, ha királyként hatalmat gyakorlunk valami, vagy valaki felett, ahogy az sem jó, hogy  értelmetlen módon szenvedélyeinknek élünk, mint a mesében az iszákos ember tette. 
Ezek szemmel látható dolgok, de nem tartósak az életben.
Azt is megtanultam, hogy bár nem kéne gyermeknek lennünk, de bizonyos értelemben igen. Rájöttem, hogy attól még, hogy felnőtt vagyok, nem szabad elfelejtenem a gyermeki dolgokat. A szívemben belül fontos a gyermekség megőrzése, ami a bizalmat, a tiszta szeretetet, nyitottságot, őszinteséget jelenti. A gyerekesség nem egyenlő a gyermekséggel. Nem szabad összekeverni
A könyv rámutat arra, hogy mi felnőttek mennyire komoly dolgokkal foglalkozunk, mely az életben igazából lényegtelen, s elfelejtettük azt, ami lényeges.  Gyűjtünk, számolunk, hajtunk, uralkodunk, rohanunk, ahogy a történet is jól érzékelteti. Csak a lényeges dolgokat felejtettük el, amit gyermekként még tudtunk: felfedezni, rácsodálkozni, hittel bízni, tisztán, őszintén szeretni.

Nos, ezeket a dolgokat értettem meg a könyv kapcsán, s ha tehetem, újra el fogom olvasni, s majd a kis csemetéimnek is szeretném majd tovább adni.

A rózsák, amiket tegnap fotóztam le, ezt a történetet jutatták eszembe. Talán ezért is vannak rózsák a parkjainkban, kertjeinkben, hogy ne felejtsük el a titkot:


" Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan . Egyszer s mindenkor felelős lettél a rózsádért:)"