Nothing impossible( Sikertörténet 2.rész)

Folytatva a  sikersztorit, elárulom, hogy mi a titok? Meglepődsz ,ha azt írom,  de nincs titok. Csak örök kitapasztalt tény, ami a csapból is folyik, s Norbi és társai is ezt fújják a médián keresztül: diéta, s mozgás.
Nem fogok egy fogyókúrás módszert sem javasolni, mert az összes amit reklámoznak, szerintem hülyeség. Sőt ezt fogalmat ahogy van felejtsd el. Mert nem szabad éheztetni a szervezeted. Mindenre szüksége van a testednek, fehérjére, szénhidrátra, zsírokra, nyomelemekre, vitaminokra. Csak nem mindegy mit mikor eszel. Én nem kerestem fel dietetikust, és nem Norbi updatettel fogytam. Összeolvastam mindent a netről, főleg dietetikus oldalakról, mert számomra csak hitelesebb volt. A házi orvosom javasolta, hogy cseréljem le a fehér lisztet rozs,  zablisztre, vagy rizslisztre, s a kenyeret az összeset felejtsem el,amit a boltban lehet kapni, így még jó pár hónappal ezelőtt egy barátnőm írta le nekem a diétás kenyér receptjét, mert ő már korábban elkezdte azt az utat, amin most már én is járok. S tényleg bevált. Ugyanis kísérleteztem egy kicsit magamon....

A kísérlet úgy nézett ki, hogy Merckformin szedése mellett,(mert akkor még szedtem) egyik reggel sima bolti kiflit ettem meg rántottával. Bőséges reggeli volt, legalábbis úgy tűnt. S másfél, két óra múlva rosszul lettem. Egészségügyben úgy hívjuk ezt, hogy hipózás, leesett azaz alacsony vércukor szint a vérben.. Olyan volt, mintha nem is ettem volna semmit, mintha éhgyomorral indítottam volna el a napomat. Akkor rögtön az jutott eszembe, hogy szőlőcukor ezerrel, hisz leesett a cukrom, ilyenkor az kell.. Igen ám, de ekkor gondoltam végig hogy ha cukrot veszek be, akkor 1, 5 óra múlva ugyan ez lesz, s utána is, s gyakorlatilag sosem lakom jól, s még jobban inzulin termelésre serkentem a hasnyálmirigy béta sejtjeit. Ugyanis ennek a diabetes előtti állapotnak ez a lényege, hogy túl sok inzulin termelődik a megengedetthez képest, mert az évek során magas lehetett a cukrom a vérben, s mivel tartósan magas lehetett ezért erre extra mennyiségű inzulin termelődés volt a válasz. Tudni kell, hogy az inzulin, bár a vérben csökkenti a vércukor szintet, de az inzulin elősegíti a lipogenezist, azaz a zsírraktározást. Kezdtem megérteni az egyenletet. Hogyha egy terméknek minél magasabb a szénhidrát  s cukor tartalma, annál nagyobb inzulintermelésre késztetem a hasnyálmirigy sejtjeit, s ha nem mozgok, s évekig cukros magas szénhidrát tartalmú kajákon élek, akkor így megy át az IGT diabétes mellitus-sá, mert egyszerűen a sejtek, melyek termelik az inzulint, kimerülnek. Ezért nem az extra inzulin termelést kell elősegítenem, hanem a másik hormon, a glukagon termelődését ami a hasnyálmirigy alfa sejtjeiben termelődik, és a zsírbontást lipolízist segíti elő. A két hormonnak, az inzulinnak és a glukagon műkődésének egyensúlyban kell lennie.

Bevallom őszintén , hogy ha januárban nem történik velem egy térdbaleset, s nem mondják azt, hogy gyógytornára kell járnom a kinyúlt térdszalagok miatt, nem biztos hogy komolyan veszem ezt az anyagcsere betegséget, és az abból kialakuló PCOS betegséget, mely nagyon sok nőt érint. Így mivel nem akartam térdműtétet, felkerestem az ismert gyógytornászomat, s elkezdtük a kemény munkát. Nagyon szépen megerősödött a lábam, s nem is voltak panaszaim, a térdsérülésből is rendbe jöttem. De aztán a márciusi hónapban abbahagytam a gyógytornát, otthol sem folytattam. Épp egy depis hullám söpört végig rajtam pár héten keresztül, hisz tudni kell, még nincs vége a terápiámnak.. Közben felkerestem a háziorvosomat,(mert közben elfogyott az első havi Merckforminom)  hogy megbeszéljem vele hogy nem vagyok jól ettől a gyógyszertől. Kértem, hogy vegye el. Akkor azt mondta nekem, hogy egy hónapig próbáljam meg (ahogy korábban említettem), hogy lecserélem a lisztet és a cukrot,vezessem a vércukornaplót,  s  az 1 hónap lejártával a vérvételek, (főleg az OGtt-cukorterheléses vizsgálat) megmondják hogyan teljesítettem. 

2015. május 11. Az eredmény

Ami a sikert meghozta nekem, s végül jól vizsgáztam, a korábban említett mozgás, s diéta. Jó de mit is jelent ez közelebbről, kérdeznétek sokan. A mozgásnál nem kell rögtön a maratoni futásra és a 30 kg súlyzókra gondolni.... Általában az edző termek drágák, sokan erre hivatkoznak, amiért nem mozognak, s ezt valahol megértem, nekem luxus lenne ha odajárnék. Nos én sétával kezdtem, méghozzá úgy, hogy amit megtehettem volna trolibusszal, azt én gyalog naponta 20 perc sétával tettem meg. A liftezés helyett lépcsőztem. S ez ment mindennap. S egyszer csak azt vettem észre, hogy erősödöm, s igénylem is a mozgást. Ezért újra folytattam a gyógytesit. Mivel gerincferdülésem és sok térdsérülésem volt, én a gyógytornászom által kiszabott gyakorlatokat végeztem, ami most már kb. 1 óra tornát jelent, ha minden gyakorlatot elvégzek, s el is végzem:). Ezt kétnaponta teszem meg, hogy legyen egy kis pihenés is. Én ezt érzem biztonságosnak,  mert egyénre szabott. De youtube-n sok jó torna van fent, mely minden izmot átmozgat. Béres Alexandra tornáit szeretem. De ki mit akar, Ugyanolyan hatékony lehet az úszás, kerékpározás tánc stb, a lényeg, hogy MOVIE! Mozogj!

Az étkezésről annyit, hogy sokan megijednek ahogy én is, arra a szóra, hogy diéta. Rögtön az jut eszébe mindenkinek, hogy jaj mit nem ehetek meg. Nos ha belegondolok így 3 hónap után, tényleg kár volt félnem, hisz csak néhány termék van a fekete listán... Cukor, péksütik, fehér lisztből készített cuccok. Tudom hogy drágák az egészségesebb lisztek, de igyekszem olcsóbban kifogni őket, pl. a nagy multikban is adják a rozslisztet zablisztet, s egészséges társait, bioboltokban drágábban adják. Főleg hogy ha már gyermeke, családja is van annak az embernek, akinek diétáznia kell, akkor bizony a termékek drágább mivolta miatt nehéz a váltás.
Mivel nem vagyok dietetikus, erre nem tudom mi lehetne  a megoldás...Talán jobb lenne ha olcsóbbak lennének ezek az egészségesebb rostban dúsabb lisztek, ételek,mert az egészségeshez  boldog élethez mindenkinek joga van. Kérdezed hogy miért jók ezek a termékek fehér lisztes társaiknál. Ahogy tapasztaltam magamon is, lassan emelik a vércukor szintet, eltelít, mert rostban  gazdagabb, s így nem leszel éhes. S így tudsz fogyni.

A siker kulcsa volt az is, hogy az este 6 után már nem ettem,  hűtőbe járogatást is abbahagytam, s ezeket igyekszem a mai napig is tartani.  Az étkezések között gyümölcsöt próbáltam enni, s sokat inni a nap folyamán. Mert az egészséges sejt működésekhez, kémiai és biológiai folyamatokhoz nélkülözhetetlen a napi 2,5 3 liter folyadék.

Hazudnék ha azt mondanám néha nem ment le egy-egy süti vagy fagyi. De azt nem este 6 után ettem meg. Este s éjszaka a szervezet is lelassul, ezért amit este bekajálsz, az csak szinte raktározódik.
Vegyesen igyekszem főzni. Hetente 1-szer, maximum 2-szer húsos(főleg inkább csirkéből) kaját készítek, de a többi napon főzeléket, vagy valamilyen salátát eszem. Sokan kétkednek, hogy ezzel jól lehet-e lakni. Főleg a salival.. Igen, ha valamilyen húsit, vagy sültet készítesz hozzá. Főzelékekhez, rántásokhoz a javasolt liszteket használom, de főleg a zab, rozslisztet. (mert ezek olcsóbbak). Cukor helyett a reggeli kávémba édesítő tabletta (pötyi kerül), a többi étel s sütik ízesítéséhez xilitet használok,mert ez is lassan emeli a vércukor szintet. Viszont én csinyján bánok vele, mert hashajtó hatása van, s kellemetlen íze miatt nem szívesen találkozom az ízével egy egy kedvenc ételemben. A xilit drága, így nem egy családbarát cukor helyettesítő. Javasolták nekem a steviát, állítólag olcsóbb, nincs hashajtó hatása, és az íze is kellemesebb. Erről nem tudok nyilatkozni, még nem próbáltam ki. A folyékony édesítőszerekről sincs még tapasztalatom, bár múltkor anyukám a sóskát azzal készítette, s isteni volt.
Ha ideges vagyok néha, igyekszem nem boldogsághormont szedni, ami ugyebár többünknél a csokoládét jelenti, vagy egy kedves ismerősömnél a vödör fagyit. Sokszor amikor depi voltam, szotyiztam, vagy vettem egy kis adag diabetikus csokit, ami néha tényleg nem a boldogságot hozta meg jellegzetes kesernyés íze miatt, így hamar le is mondtam róla.
Sok helyen olvastam a panírozott kajákról, hogy azt sem szabadna enni, nos nem vagyok Norbi hívő, de egyik videóján azt mondta, délután 3 ig szabad enni. S én ettem is, s eszem is, mert nekem érvágás lenne ezekről lemondanom. A panírt lehet zabkorpával helyettesíteni, ki is próbáltam, de szintén nem egy családbarát árfekvésű termék.
Úgyhogy nem koplaltam az elmúlt pár hónapban, ugyan úgy ettem bolonyait, vagy rakott kajákat, csak  a mozgást ezerrel bele vittem. Kerültem a púpos tányér effektust és a canassa járást a hűtőbe este 8-9kor.

Nagyjából ennyit a módszerekről. A bejegyzés alatt fogsz találni anyagokat,linkeket, amit össze szedtem neked, ha épp te is ezzel a betegséggel bajlódsz, s diétázni szeretnél, vagy ha nem is vagy beteg még, de mindenképp célod neked is a fogyás.

S ne feledd: Movie, and Nothing impossible! Are you ready? Mozogj és tudd, nincs lehetetlen. Ugye készen állsz?


A témához kapcsolódó anyagok:

http://www.macosz.hu/glukoztolerancia.html#

http://www.egeszsegtukor.hu/ferfitukor/a-testmozgas-jelentosege-cukorbetegsegben.html

https://docs.google.com/document/d/1E2oL-FQhjC4zVHGcpcPiCYltB0Wjdmymlk7rmemJdZg/preview

http://www.femina.hu/fogyokura/a_legveszelyesebb_hizlalo_anyag_amirol_nem_beszelnek#

http://hellobaby.hu/index.php/babatervezes/item/81-a-pcos-gyogymodjai

http://yesssfactor.hu/dieta-es-egeszseg/dieta-titkok/15-megdonthetetlen-dietas-aranyszabaly/

http://www.femina.hu/fogyokura/glikemias_index_fogalma

http://www.xn--kalriaguru-ibb.hu/dieta/glikemias-index-gi-dieta.php

Nothing Impossible! Mert semmi sem lehetetlen.( Siker történet)

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer valaha ezt a két szót leírom: Nothing impossible!
Tudni kell rólam, hogy  nem mindenben tudok kitartani az életben. Talán az önbizalomhiány, kishitűségem miatt. Ami szintén a gyermekkora vezethető vissza.

A fogyásom siker történetét szeretném megírni. Hogy kerek legyen a történet, először az előzményeket osztom meg Veled.

Ilyen voltam, 2014 őszén.... Elmondom hogy nem a lustaságom miatt lettem 4xl es méretű.Bár nem voltam az a nagyon mozgékony gyerek, mert műtétek miatt sokszor fel voltam mentve tesiből, de az általános iskolás éveket kivéve, vékony alkatú lány voltam, főleg középiskolában. A fősulin  igyekeztem tartani a súlyom, el-eljárogattam úszni az akkori fősulis barátaimmal. Később mikor dolgozni kezdtem, a munkahelyi problémák, a beilleszkedési zavarok , rámentek a testemre mint súlyfeleslegek. A sok kajálással nasizással,próbáltam kompenzálni, levezetni a stresszt. Sokszor éjszakai műszakban is többször felkerestem a hűtőt, hiszen addig míg ettem, nem voltam álmos, s fenn tudtam maradni. Kórházban dolgozni 3 -4 évvel ezelőtt sem volt leányálom. Most sem az, csak már nem vagyok benne.Kiléptem. Egyenlőre. Mert 2012 január 9-e úgy hozta meg a fordulatot, hogy ki kellett lépnem . A munkahelyi felőrlődés, az államvizsga kudarca, a gyermekkorom összes traumája, felőrölte az idegeimet. Összeroppantam.. Másfél éven át szedettek velem antipszichótikumot, Frontint, és antidepresszánst, amiktől elhíztam közel 100 kg-ra. Volt is sokszor testképzavara az akkor 23 éves összetört lánynak, aki mindig is 64-67 kg között volt. S egyre mélyebbre mentem le,ahogy nyomtak a gyógyszerek. 2013 tavaszán Istenbe vetett hitem segítségével, és a barátaim motiválásainak köszönhetően leraktam a gyógyszereimet, azóta mentes vagyok tőlük. De a gondok csak ezek után jöttek. Nem akarom kiadni teljesen, hogy mi volt a problémám,  de orvosról orvosra mászkáltam, hogy miért nincs rendben a hormonális szabályozásom. Végül 2014 novemberében sikerült találnom egy jó orvost. Aki diagnosztizált két betegséget. Az egyik Az Igt (inzulin glükóz tolerancia, ami a diabetes előtti állapotot jelenti 2 órás emelkedett vércukor értékkel.). A második a PCOS betegség, amit később sok olvasgatás, utána járás után megtudtam, hogy az IGT -vel együtt járó betegség. El kellett döntenem , hogy vagy végig csinálom ami vár rám, vagy pár éven belül cukor beteg leszek csak azért mert kemény gyógyszereket szedtem, vagy csak azért mert rossz gyerekkorom volt. Mert végső soron minden baj a onnan ered nem?... Szembesítettek azzal is, hogy a gyerekvállalásom is rizikós lesz, ha nem jövök rendbe, ha most nem rázom magam gatyába.. Így eldöntöttem, hogy belevágok...A még nem létező gyerekeimért, magamért, szeretteimért. S sikerült... Pénteken szembesültem a laboreredménnyel, hogy érdemes volt, s érdemes folytatnom, sőt úgy élnem, ami a sikert meghozta. Végül a sikeremet a háziorvosom gratulációja s kézfogása koronázta meg, amikor vissza vittem hozzá a leleteimet.

Ez volt a rövid történet. Kérdezed mi a titkom?  A második részben megtudhatod....

Mindennapi korlátaink, kereteink.

 Biztosan meg fogtok lepődni, hogy miért írok erről a témáról, hiszen nektek ez lehet hogy természetes, hogy bizony korlátok között élünk, keretek határozzák meg a mindennapjainkat, de higgyétek el , ez nem mindenkinek t-sőt,  nekem sem volt az. Tán ezért engedi meg néhány ember magának a bűnözést, a hűtlenséget, vagy csak egyszerűen az önzést. 

Erről szeretnék most írni, hogy én ebben a témában mire is jutottam, s hogy értettem meg ennek jelentőségét.


Én sokáig úgy viselkedtem a környezetemben lévőkkel, hogy nem érdekelt, mit okozok a másikban, mindig a magam szempontjait nézve hoztam meg a döntéseimet, nagyon sokszor önzően is cselekedtem csak hogy nekem jó legyen.  S  ha valami negatív érzés lett úrrá rajtam, akkor  az sem  érdekelt  hogy ha ráöntöm a másik emberre a csomagomat, az mit fog érezni. Nem érdekelt ha egy barátom épp vendégségbe volt, akkor is zavartam őt a telefonjaimmal, vagy ha kért tőlem valamit, egyszerűen nem akartam tudomást venni róla. Nem vettem figyelembe, hogy milyen sebeket okozok, egy- egy szavammal, gesztusommal, a lényeg, hogy mindent szabadjára engedtem. Aztán egyszer a terapeutám felhozta ezt a témát. Akkor épp bent volt a terápiámon az a kedves ember is, akire anno rábíztak Pécsen , amikor kórházban voltam. A terapeutám azt mondta, hogy nem szabad minden viselkedésemet tolerálni se neki, se a barátaimnak. Én akkor dühöngtem, s mérgesen becsapva az ajtót mögöttem távoztam az akkori terápiámról. Azt éreztem, hogy a keret, és az úgy nevezett hierarchia ellenem szól, talán ezért nem tudtam beilleszkedni egy gyülekezetbe sem bár ez egy más téma lesz, hogy miért nem járok, s nem fogok járni soha sehová. Vissza kanyarodva a témához, én nagyon nehezen értettem meg a kereteknek a fontosságát, s bevallom tán nem is tudtam, hogy van ilyen szó a világon.

 Először még a Thalassában hallottam ezt a szót, s nekem nyilván valóvá vált, hogy vannak szabályok, de mégsem értettem a jelentőségét. Egy dedós korlátozásnak éltem meg a "nem lehet telefont használni délután fél ötig, és este tíz után hangoskodni , és még sorolhatnám a többit ami még volt. Ennek ellenére igyekeztem betartani , de mivel már fiatal felnőttként voltam ott, tényleg nem értettem. Később amikor a mozgássérült barátnőmnél laktam, a szakemberem már ott is célzott arra, hogy bizonyos kereteket le kellett volna fektetnünk a beköltözésemkor, így elkerülhető lett volna sok nézet eltérés. Végül amikor elköltöztem tőle, s a mostani albérletben voltam,  s kiadtam a kisebbik szobát, akkor már értettem, hogy ha beköltözik a lakótársam, le kéne fektetnünk néhány dolgot. Tudtam, hogy az együttéléshez ez kell. Hogy később ne legyenek súrlódások. Ennek ellenére nagyon sok" közlekedési balesetet"  okoztam nemcsak neki, hanem a barátaimnak, s főleg annak a jó embernek, aki végig kísérte az elmúlt 3 évemet.

Ahogy említettem, akkor arról a terápiámról kisomfordáltam, mert dühített ez a két szó, hierarchia, és keretek. Akkor még a terapeutám megkérdezte, hogy azt hiszem, hogy Ő x valahány évesen úgy éli az életét, ahogy akarja? Azt mondta, hogy ő sem tehet meg mindent....

Az akkori terápiám után pár nap elteltével kicsit lenyugodva a fájdalmaimból, és a feszültségeimből meghallottam szívemben azt az égi hangot, ami segített végig gondolni a dolgokat.
Rájöttem, hogy talán a keretek olyasmik, mint a KRESZ. Ha nem lennének közlekedési szabályok, akkor mindenki úgy vezetne, ahogy épp neki jól esik. Na de ha mindenki így vezetne, akkor milyen nagy káosz lenne? S mennyi sérülést okoznánk egymásnak. Tehát megértettem, hogy a keret az nem ellenem van, hanem ÉRTEM, ÉRTÜNK. S ez már egészen másképpen hangzik nem? S ha megfigyelem a  világ, a természet működését, akkor ezek sem működnek csak úgy, hanem meg van a rendje, szabálya az évszakok váltakozásának, a földrajzi jelenségeknek, hogy mikor kell melyik földrészen nappalnak és éjszakának lennie. Földünk , a világunk sok tökéletesen kidolgozott fizikai kémiai, és matematikai elméletek, egyenlet, törvény által működik, s az a Valaki, az én hitemben Isten, (de ezt az olvasóra bízom, ), teremtette így. Isten  nem egy káoszt hozott létre, hanem a természet és a Föld keringésének is rendet  szabott meg. S az ember működését is, amiket a szeretet parancsolatai által határozott meg. Pl. A ne ölj, ne lopj, ne hazudj, stb... A mi működésünk, a szabályaink, az egymással való kapcsolataink egy szabályon, és kereten múlik, ami igen erős: Ez pedig a Szeretet. Ez  mindent magába foglal. Ha szeretem a másikat, akkor nem bántom meg a szavaimmal, tetteimmel, ha szeretem akkor tekintettel vagyok az érzéseire. S ez minden kapcsolatunkra ki kell hogy hasson, beleértve a munka helyi kapcsolatokat is. Ha szeretet van bennem nem akarom a másikat becsapni, nem lopok, nem sikkasztok, nem csalom meg a társamat stb.

Csak egy kérdés maradt. Egyes emberek miért élik meg azt, hogy a keretek, és a korlátok, vagy ahogy én is éreztem, még Isten parancsolatai ellenem szólnak?
A válasz a múltban, a gyökerekben keresendő. Ahol a gyermek nem látott mást csak rossz mintát, ahol az Ő védelmére kialakított keretet a szülei megsértették, pl. azzal hogy a gyermeket  verbálisan, szexuálisan , fizikálisan bántották, -vagy a gyermek azt látta hogy az őt körülvevő felnőttek sincsenek tekintettel egymásra, hogy marták egymást a szülők,tán még el is váltak mert nem szerették egymást,- akkor a pokolban, és a szeretetlen környezetben felnövő egyénnek a társadalmi és morális tények, keretek és szabályok ellenségekké válnak, s nem tud ezekkel jó esetben mit kezdeni. Rossz esetben viszi tovább a megtanult sémát, vagy drámai esetben bűnözni fog, antiszociális lesz.Azoknál a gyermekeknél is sérül a keret fogalma, ahol a szülő mindent ráhagyott a gyermekre.
 Azt is végig gondoltam , hogy akiknél sérült a szeretet fogalma , mégpedig úgy, hogy valamilyen bántalmazás során ez összemosódott, vagy csak egyszerűen ridegek voltak a szülők, - a legtöbb esetben az ilyen egyén nehezen fog tudni beilleszkedni, alkalmazkodni, pont azért mert nem tud mit kezdeni a legtöbb helyen előforduló szabályokkal, és keretekkel, mert az alkalmazkodást az ember a családjában tanulja meg, ahogy azt is, miért kellenek a keretek, miért kell tekintettel lennem másokra.

Én kiléptem a rossz sémából. Most már nekem természetes hogy vannak keretek, szabályok közöttünk, s olyannyira, mintha sosem jelentett volna ez problémát. Hát idáig is el lehet jutni. Nem volt könnyű, de bátorítani tudlak , ha épp ezzel vívódsz, hogy nothig impossible! Nem létezik lehetetlen. Főleg ha van egy szerető, támogató, türelmes és rengeteg empátiával rendelkező légköröd, környezeted, barátod, vagy család tagod, s egy nagyon jó terapeutád. S bármily furán is hangzik, de a terápiás szobában is ott vannak a keretek, s csak úgy tud működni ott minden, ha mindkét fél tartja magát a lefektetett szabályokhoz.

Ezzel a nagyszerű mondattal szeretném lezárni, amit egyszer a szakemberem mondott:

"A teremben is azért vannak a falak, hogy tudjuk, meddig mehetünk el. Valahogy így vannak ezek a keretek is az életünkben. Ha megszegjük őket, sérülhetünk, s sérülést okozunk. Ahogy a fal is pofon vagy fejbe ver, ha tovább próbálunk menni a teremben."

"Megint egy évvel öregebb lettél, s bölcsebb is talán..."

1989.04.03

 Megint elmúlt egy év az utolsó szülinapom óta, s ahogy Halász Judit is énekli, megint egy évvel öregebb lettem  és bölcsebb is talán. De nemcsak talán, hanem ez így is van.

A tavalyi szülinapom óta is rengeteg fejlődésen, gyógyuláson mentem keresztül. Most szeretnék a 26.élet évemtől úgy búcsúzni, hogy egy kicsit számadást tartok, és visszatekintést, hogy mi mindenben változtam, és hogy most hol tartok, s miben szeretnék még fejlődni.
 De mielőtt pontokba szedném ezeket, szeretném megköszönni a családomnak, szeretteimnek, s az igaz, jó barátaimnak, akik az elmúlt egy évben is mellettem voltak, általuk formálódhattam, fejlődhettem. Köszönöm nektek, hogy az vagyok most, ami, s minden hibám, butaságom ellenére hitettek bennem, s ezután is fogtok. Sokat segítettek a motiválások, biztatások, a megértő mély beszélgetések, s ami a legfontosabb : A szeretetetek. 

Ezek a dolgok vittek előre, s hiszem, hogy még fognak is.

Nézzük csak miben változtam?

1. A tavalyi egész évem, azaz a  2014-es évem megtanított az elengedésre. Hogy bizonyos embereket azért vesz el tőlünk Isten, mert még nem állnak készen a velünk való kapcsolatra, vagy egyszerűen már nem visznek minket előre. 4 kapcsolatot vesztettem el tavaly, de tudom, egyszer visszakapom őket, ha azok az emberek, akik úgy döntöttek, kilépnek az életemből, majd egyszer készek lesznek engem elfogadni.Ha pedig nem, akkor azt is elfogadom, mást nem tehetek. Erőltetni önmagamat nem fogom másra,sőt sosem akartam.

2. A tavalyi évben tanultam meg hogy - kinek mit, és mikor, hogyan mondjak meg. Nagyon sokszor bele estem abba a hibába, hogy úgy mondtam véleményt valakinek, hogy azt előtte kikérte volna tőlem. S ez miatt csúnyán megégettem a kezem. Mostanra már nagyon óvatos vagyok, senkinek nem mondok véleményt, majd ha az illető oda jön hozzám, de akkor is nagyon megfontoltan.

3. Még ha nem is tökéletesen megy, de megtanultam az érzéseimmel, indulataimmal bánni,  már nem vagyok annyira kiszolgáltatottja az érzéseimnek, indulataimnak, mint régen.

4. Megtanultam, hogy nem minden kapcsolat jó ugyan arra a szituációkra, helyzetekre.Pl. Nem mindenkivel oszthatom meg a terápiás üléseimet, mert furán néz rám, vagy visszaél a bizalmammal.Rájöttem, hogy valakit csak a szívem előszobájáig engedhetek be, valakit  már mondjuk a konyhába, s akiben tényleg meg lehet bízni, azt a szobámba is bejöhet. Nagyon nagy áron tanultam ezt meg. Zavart, hogy nem értenek meg, s hogy olvasnak az életemben. Azzal, hogy most szelektáltam, és rendet raktam a kapcsolataim gardróbszekrényében, kevesebb sérülés és meg nem értés ér engem.  Végig gondoltam, hogy ha nem akarok sérüléseket, és meg nem értést, akkor azokkal az emberekkel osztom csak meg magam, akik értenek engem, s átmentek mindazokon,, amiken én.

5. El kezdtem jobban tisztelni magam. Hogy miből látszik ez? Pl. az előbb említett kapcsolat rendezésen. Hogy tartom magamat annyira értékesnek, hogy nem szolgáltatom ki magam mindenkinek. Csak annak osztom meg a belső világomat, aki lerakott arra a bizonyos asztalra valamit. Nem engedem hogy bántsanak, s kiállok önmagamért. Persze néha ezt túlzásba viszem, a megmondós korszakomban vagyok még, de nem vagyok már gyáva, mint régen. Abból látszik még, hogy értékelem magam, hogy elkezdtem rendbe rakni a testem, persze most kényszerítve is vagyok, ha nem akarok pár év múlva cukor beteg lenni. Abból látszik még, hogy elfogadtam magam, hogy önmagamért öltözködöm, nem másoknak, mondván- mit szólnak? Hanem azért adok jobban magamra, mert elfogadtam magam nőnek, s Nőnek lenni csodálatos dolog. Végre ezt érzem, s ahhoz, hogy nőnek érezzem magam, már nem kell külső tényező, még egy pasi sem.

2015.

6. Most már jobban tudatosítom magamban, hogy vagyok én, és a problémáim. A problémáimmal együtt szerethető vagyok

 7. Amit régebben elkövettem hibát, azt már nem követem el. Na jó , egy- kettő kivételével.:)

8. Megtanultam érteni, s hallgatni.

9. Megtanultam empatikusabbnak lenni. S ezzel a kapcsolataim is jobban változtak. Kevesebb atrocitás ér, azzal, hogy értem már, hogy a másik egy adott pillanatban mit érez, vagy miért úgy viselkedik ahogy, talán csökkent a konfliktusaim száma, és a bennem lévő indulat, feszültség is.Feszültség 
szó szerint volt(fizikusok értik ezt).

10. S végül meg tanultam értékelni azt amim van. Tavaly sok halál eset történt , amik összetörték hálátlan kemény szívemet. Azóta minden napomat úgy élem, hogy szeretni akarok, s hálásnak lenni azokért, akik vannak nekem, akiket szeretek, s szeretnek. S ha nézeteltérés van, bocsánatot kérek,, hogy ne haraggal nyugodjék le a nap.

Még sok mindent felsorolnék, amiben változtam. De a többi a naplómban, a terápiás szobában, és a barátaim lelkében szeretném , hogy  maradjon. Amiben még változnom kell, az a tolerancia, és a még nagyobb megértés. Nagyon sokszor kis dolgokon kiakadok, s minden szó , minden tett után megmondhatnékom van. Egy közeli barátom tanít most erre. Ő végtelen türelmes, s mindig csodálom őt ezért. Talán ha ezt megtanulom, kevesebb gondom  és bosszankodni valóm lesz az életben. Meg kell tanulnom a kis igazságtalanságokkal valamit kezdenem, mert a világ nem változik, sőt egyre bűnösebb és erkölcstelenebb lesz, s bizony ehhez alkalmazkodni tudni kell , ha nem, hoppon marad az ember. Meg kell tanulnom  a konfliktusaimat felnőttesebben kezelni, mert ezzel még nem büszkélkedhetem. S még sok legyőzni való vár a következő életkoromra. Le kell győznöm az emberek iránti félelmemet, a halál, s elvesztés miatti szorongásokat, és meg kell tanulnom kitartani mindenben, s jobban beosztani az időmet.

Hogy mit kívánok a hamarosan 1 nap múlva gyújtott gyertya fényénél?
Talán semmit, talán hálát adok.Hálát adok hogy vagyok, még ha  nem is mindig nagy öröm az én életem a múlt elvarratlan szálai miatt. Hálát adok értetek, édesanyámért aki az életemet adta, sajnos azt a kort, amit én megélhetek, nem élhette meg. Hálát adok a mostani szüleimnek, akik képességeikhez mérten felneveltek becsületre tanítva. Hálát adok, értetek, hogy szerettek, s azokért is akiknek nem, mert ők is tanítanak valamit nekem ezzel, még ha fájdalmas is. Sokszor félek a szülinapoktól, az idő múlása miatt, s nyomaszt hogy már 27 éves leszek. De arra gondolok, már megint bölcsebb lettem, s akarok lenni. Néha elég ha visszatekintek, hogy milyen kis hülye voltam 16, 18, 25, 26 évesen, s azt mondom ilyenkor, minden jó így, ahogy van.

S ezt komolyan is gondolom. Let it go........Jöjjön, aminek jönnie kell.

Emberi gyarlóságaink( Les Misérables-A nyomorúltak című mű elemzése)

Mielőtt bele kezdenék ennek a bejegyzésnek a kifejtésébe, szeretnék köszönetet mondani azoknak a  barátaimnak, akik mostanában motiváltak az írás folytatására. Nagyon jól estek, s az , hogy hiányolták az új bejegyzést. Sokszor eljutok mélypontra, s úgy érzem, nincs értelme ennek a honlapnak.De én is hamar bele esek a "mennyiség " hibájába, ami azt jelenti, hogy versenyzek magammal, hogy minél többen olvassák, de itt nem a mennyiség, hanem a minőség számít, hogy mit adok át nektek, s ez valahol egy felelősség is. Meg ez a blog, nem csak nektek szól, hanem nekem is, hogy lássam mennyit haladtam lelkileg, s mennyit gyógyultam. Ez egy tükör ez az oldal, hogy lássam, honnan indultam, s hova tartok.

Szóval köszönöm, köszönöm, tapsot és dicséretet nem kérek, viszont a motiválás annál inkább jól esik. Ez a blog nemcsak az én érdemem, hanem azoké is, akik részesei az én fejlődésemnek. Nélkülük nem lenne.

De térjünk a tárgyra, ahogy mondani szokás. Miért jött ez a téma? Szégyen szemre bevallom, nekem nem volt ismerős ez a film, (történet), valami rémlett azért róla, hogy mi az alap sztori, mert régen rajzfilmben láttam, de az már nagyon régen volt. Kötelező olvasmányként sem találkoztam vele a középiskolában. Egyszer az Aldiban vásároltam, s a kezembe akadt igen olcsón ez a dvd, persze , hogy megvettem. Musicales változatot sikerült vennem, így még mélyebben elérte nálam a hatást. Először egyedül néztem meg, majd egy jó barátommal.

Hogy mit akar üzenni ez a film, s eredetileg  a könyv számunkra? Ú de szerettem irodalom órákon művet elemezni, most is azt teszem, de most inkább más aspektusból tenném meg. Mondhatni úgy, hogy ezt a művet most a mai kor emberének fogom tükörként odaállítani, hogy  mindannyian felismerjük ennek a műnek a mondani valóját, mély lélektani vonásait.

Miért nyomorultak? Sokat gondolkoztam, hogy Hugo miért ezt a címet adta könyvének. Először azt hittem , hogy Cosettre, és Jean Valjeanra vonatkozik ez a jelző. De aztán mélyebbre ástam. Ebben a műben merész ezt kimondani, de mindenki nyomorult. A nyomorult jelző nemcsak valami anyagi és szociális háttérre utal szerintem, hanem a lélek állapotára is. Aki ismeri a művet, az tudja, milyen jelleme volt a fogadósnak és feleségének, akik Cosettet nevelték átmenetileg. S tudja azt is, hogy a Javert mennyire egy merev nézetet vallott, s 19 év után is üldözte Jean Valjeant. Nyomorultnak mondható Cosette édesanyja, aki lányáért a prostitúcióra is képes lesz, s végül a történetben sajnos meghal. Ebben a történetben ők azok a személyek akik bizony főleg lelkileg szerencsétlenek, nem csak anyagilag.

Hugo torz személyiség típusokat enged megmutatni egy -egy szereplő által. A fogadósék a  megtestesült kapzsiságot képviselik, akik mindenből hasznot húznak, s még egy bizalmas információt is nem kis pénzért mondanak el Cosette szerelmének a film végén. Javert a büszkeséget testesíti meg, aki annyira büszke, és merev, hogy inkább öngyilkos lesz, minthogy elfogadja a Cosettet felnevelő Valjean irgalmasságát és megbocsátását. Valjean és Cosette bár nem egy -egy torz személyiség típust képviselnek, de a lelki szenvedést mindketten megélik. Az állandó félelmet, bujdosást a törvény azaz Javert elől, a magányt, az elszigeteltséget. Mert ebbe kényszerültek bele, hogy folyton meneküljenek a kegyetlen rendőr elől.

Amit még nekem ez a regény megmutatott, hogy milyen szélsőségek tudnak lenni. Az abszolút tiszta lélektől egészen az abszolút torz , bűnös lélekig. Megjelenik a mély gyűlölet Javert képében, s a csodálatos irgalom , s emberi nagyság Jean Valjean jellemében. Ott van a tiszta önfeláldozó szeretet Valjean és Cosette édesanyja Fantine lelkében, s az önzőség, az egoizmus a fogadósék személyiségében,oly annyira, hogy még Cosetteben is csak a hasznot látták.

Na én ilyen mértékben gondolkoztam el a filmen, amit Hugo regénye alapján készítettek. Éreztem egyfajta párhuzamot az én életem és film között. De hogy mit, azt csak a barátaim tudják, tudhatják.

Ami a lényeg, hogy Victor Hugo, és A nyomorultak című könyv megírása után sem változott a világ, ami az emberi gyarlóságunkat, gyarlóságokat illeti. Ugyan úgy ma is vannak olyan kapzsi emberek, akik soha nem fognak jóllakni, még saját édesanyjukat is eladnák tíz fillérért,-ahogy mondani szokás, ma is meghalnak emberek  csak azért mert nem képesek elfogadni a megbocsátást, és a segítséget, ma is meghalnak ártatlanul, igazságtalanul, önmagukat feláldozó emberek, mint Fantine, Éponine. Ma is igazságtalan és korruptak a társadalmak, s ha nem is a szabadságharcban, de a korruptság, s éhezés  miatt halnak meg gyerekek. Gavroche, a legfiatalabb forradalmár testesíti meg a mai kor gyermekét. Ma is vannak éhes szájak, és ma is forr a vér az emberben, mikor a társadalom, vagy csak a közvetlen környezet, (munkahely, olykor rokonok, család )kizsákmányolják, megalázzák az illetőt... Nem, nem változott a világ, de szerencsére ahogy a regényben is, mindig vannak, s tán lesznek, akik gyémántként, s világosságként fognak ragyogni,ezzel is az emberek előtt példát mutatva, életben tartva még azt a kis lángot, ami sosem halhat ki: az pedig nem más, mit a szeretet és a remény.

A fenyőfák története( 2.rész)

Ebben a blogbejegyzésemben szeretném megosztani veletek, hogy honnan is jött az ihlet, hogy ezt a mesét megírjam, és hogy mi a mondanivalója.

Emlékszem már kisebb koromban is egy különös érzékenységgel rendelkeztem, s ez az érzékenységem a fenyőfák iránt is megmutatkozott, amikor a sajátunkat le kellett bontani, s tudtam , hogy mi vár rá. A kiszáradás, és a szemétdomb. Ahogy a társaira is. Én 2014 decemberében állítottam először karácsony fát az albérletemben. Előtte évben  átutaztam a karácsonyt, nem láttam értelmét annak, hogy nekem is legyen fám. De mivel én a karácsonnyal mindig is hadilábon voltam, gondoltam szembenézek ezzel az ünnepel úgy, hogy én is diszítek karácsony fát. De hogy az én fácskám ne haljon meg egy konténer mellett, vagy egy szemétdombon, így arra gondoltam, hogy cserepeset veszek. Egy közeli barátom segített ebben, részt vett a diszítésben is. S bár így is eljött az idő, hogy elköszönjek tőle Vízkereszt után,de tudtam, nem maradhat a szobámban, neki a természetes élőhely kell, el kell engednem az én kis fenyőmet, hogy megmaradjon, s növekedni tudjon.
Így épp egy hete, január 11-én  lett elültetve a fenyő, s az én kis Örökzöldemből egyszer nagy fenyő lesz. S emlékeztetni fog az első olyan karácsonyomra, amikor is végre megnyitottam a szívemet az ünnep felé, s az otthoniakkal is békesség volt.

Hogy mire tanít ez a mese? Amikor ezt a fenyőt el kellett engednem belegondoltam, hogy valahogy így kell tenni a kapcsolataimmal. Nagyon hajlamos vagyok a túlzott ragaszkodáshoz, s arra, hogy pórázon tartsam az adott kapcsolatomat, csak azért,  hogy nekem jó legyen. Nagyon sokszor voltam ilyen módon önző, de megértettem, hogy mit jelent elengedni, póráz nélkül tartani a kapcsolataimat, s igyekszem a közeljövőben így  tenni. S biztos vagyok benne, hogy szülők tömtelege követi el ezt a hibát, amikor majom szeretettel kontroll alatt és pórázon akarják tartani már már igencsak felnőtt gyermeküket. S abban is biztos vagyok, hogy a párkapcsolatok  is ezért a probléma miatt mennek tönkre, mert azt gondolják az emberek, hogy ha valaki a párom, vagy a házastársam, akkor birtokolhatom őt, teljes felügyeletet gyakorolhatok felette, beszámoltathatom, mikor, hol,  mit csinált... Azt gondolom, hogy ez az elengedés, és szabadság adás minden kapcsolatra érvényes kell, hogy legyen. Mindenkinek kell egy kis nyugalom, csend, magány, egy kis levegő, hogy rendezni tudja a dolgait önmagával, nem egészséges folyton egymás szájában lenni, ezt már én is látom, s bizony ezt a környezetemben is tapasztalom hogy ez nagyon nem akaródzik menni. Azt gondolják sokan , hogy akkor szeretem a másikat, ha sülve főve együtt vagyunk.

Ha emlékeztek a mesére, Fenyves ezért halt meg. Mert a kisfiú túlzottan ragaszkodott ahhoz , hogy a saját kényelme és igénye szerint maradhasson a szobában. Ugye hogy meg tudjuk így ölni a kapcsolatainkat , ha csak a mi igényeinket vagyunk  hajlandóak meglátni?

A mese még arra tanít, hogy mennyire nem vagyunk elkötelezettek a mai világban. Ó ez a kapcsolat már nem használ nekem semmit, már betöltötte a funkcióját, már véget ért a "karácsony", s kíméletlenül kidobjuk a konténer mellé a kapcsolatunkat, ahogy a gazdag ember tette, az helyett hogy a másik félt megértve változtassunk, küzdjünk. S ez megint nemcsak a párkapcsolatra értem, hanem minden kapcsolatra.

A fenyők jellemvonásai is arra tanítanak, hogy bár lehet a mi vágyunk is az, hogy mi legyünk a legszebbek, mint Fenyi, vagy hogy leversenyezzük a másikat, mint ahogy Fenyves vágya is ez volt, de ezek nem örök értékű vágyak. Bármit felépít az ember maga körül, s bármennyire büszke valaki a hatalmára, szépségére, vagy arra amit elért az életében ,olyan törékenyek vagyunk, s kicsik, hogy a nálunk hatalmasabb természeti erők,  még maga a hatalmas Isten is, ha úgy látja, mindent le tud rombolni... Örökzöld története arra tanít, hogy a tiszta érdekek, a szeretettel teli lélek, s élet az, ami előre visz, s halálunk után is örökre fennmaradnak, s elnyerjük azt a jutalmat, amit Örökzöld is. S erre a bölcsességre nem csak Örökzöld példája tanít, hanem az a szegény család is. Hogy bármennyire is nehéznek tűnik a sorsod, a boldogságot nem a külső dolgok adják meg, hanem a nagy szeretet, ami összetart minket egymással, s Istennel.


Ezekkel a gondolataimmal köszönök el a következő blogbejegyzésig.

Jó olvasást s elmélkedést kívánok Neked/Nektek:)

A fenyőfák története (tanmese) 1.rész

Tudom, már rég elmúlt Vízkereszt, talán már ti is túl vagytok  a karácsonyfa lebontásán. De szeretnék nektek egy mesét megosztani, amit én írtam.A mese végén majd elárulom a titkot, hogy honnan jött az ihlet, s mi a tanulság.

Íme a mese!

Egyszer volt 3 fenyőfa. Együtt éltek egy erdőben, de nem voltak mégsem "egykorúak".  A hatalmas fenyőt Fenyinek hívták, aki mindig büszke volt tűleveleire, és hatalmas termetére. A nagy mellett egy középső méretű fenyő élt, őt  Isten Fenyvesnek nevezte el, akinek csak egy vágya volt, jó nagyra nőni, még Fenyinél is magasabbra. Ő is csak önmagára gondolt. S végül volt egy kis fenyő,  Örökzöld néven, aki jó kedéllyel, jó lélekkel rendelkezett kis termete ellenére.De a másik két fenyő sosem foglakozott vele. Annál jobban kedvelte őt Isten, hisz tudjátok, Dávid királynál sem a külsőt nézte, mikor királlyá koronázták őt, hanem a lelket.
 Egyszer egy napon a 3 fenyő útjai külön váltak. Ugyanis karácsony közeledett. Arra járt egy igen gazdag ember szent este előtt, s természetesen a nagy fenyőt vitte el, örült is ennek Fenyi, hisz azt gondolta, hogy ő a legszebb a világon, s szépségét mindenki örökre csodálni fogja, s ő csak egy gyönyörű nagy palotában lehet karácsonyfa.

Pár óra elteltével egy kisfiú jött az apukájával,  akik szintén nem a kis fenyőt vitték el, hanem Fenyvest. Fenyves is reménykedett , méghozzá abban, hogy az új otthonában jó nagyra nőhet, s ebben az új családja fogja majd támogatni. Remélte, ha megnő, akkor talán még Fenyit túl nővi egyszer,s hatalmas mérete felejthetetlen marad az emberek és a fenyőtársai előtt.

A kis fenyő fenyőtársai nélkül maradt az erdőben. Nem panaszkodott, annak ellenére hogy nem vitte el őt senki. Nem volt szomorú.  Egyszerűen minden magány és rossz ellenére hálás maradt, s örült Teremtője közelségének. Isten megígérte neki, hogy kedvessége miatt, amit az erdő lakói felé tett, meg  fogja jutalmazni, ha el jön az ideje.

Még aznap  egy nagyon szegény ember is arra tévedt. Mivel szegény volt, a kis házikójában nem fért volna el egy nagy fenyő, de nagyon szerette volna kislányát meglepni egy karácsonyfával, ha már ajándékot nem kaphat a gyermeke a szűkölködés miatt. Meglátta a kis fenyőt,  s Örökzöldből is szép karácsonyfa lett.

S hogy mi lett a fenyőfák sorsa? 
Fenyit már a új év előtt kíméletlenül kidobták a hideg hóba, egy ócska konténer mellé. Nem tudta mire vélni a dolgot. Azt hitte hogy szépsége örökre megmarad, de gazdája érzéketlen ember lévén a jaunár 6-át sem várta meg, kíméletlenül kidobta Fenyit  a meleg szobából, Fenyi végül kiszáradt, s álmai ,vágyai vele együtt haltak meg.

Fenyvest nem dobták a  hóra ilyen hamar. Sőt a kisfiú sokáig könyörgött az apjának, hogy még Vízkeresztkor se bontsák le, hisz nagyon jól mutat az ő szobájában, s szeretné élvezni még  Fenyves illatát, ami kellemes élményt nyújtott midenkinek. Teltek a napok , s már nem törődtek vele úgy, ahogy szenteste, de a kisfiú még mindig nem engedte lebontani Fenyvest. Végül Fenyves egyre jobban elvesztette tűleveleit, már nem volt jó neki a meleg szoba , vágyott újra az erdőben lenni, ahol Isten gondoskodott róla. Honvágya volt. De végül kiszáradt ő is, sok tűlevelet vesztett el,amelyek a padlón szétszóródva  feküdtek, jelezve Fenyves halálát. Csak ekkor bontották le őt, mert már a kisfiú édesanyját zavarta, hogy nem győzi feltakarítani Fenyves leveleit.

Örökzöldet nagyon megszerette a család. Főleg a kislány. De mivel a gyermek szüleihez hasonlóan jó lelkű volt, hamar belátta, hogy Örökzöld, hogy tovább élhessen, ki kell őt ültetni, hisz apja az erdőből így is cserépbe átültetve hozta el. Így bár fájt a szíve a kislánynak, hogy Örökzöld nem lehet a szobájában, de a kis fenyő érdekeit nézve tiszta szívvel elengedte. Mivel apja látta kislánya szomorúságát, Örökzöldet kertjükben ültette el. S a mai napig ott van. Mindennap meglátogatja őt a kislány, amikor az iskolából hazaér, végül Örökzöldből hatalmas nagy fenyő lett. Ez lett Isten jutalma , mivel mindig szerény volt, kedves a madarakhoz, őzikékhez, és a többi állathoz.S Örökzöld örökké él, hisz a tiszta lelkűeknek ezt ígérte mindig is Isten.

A történet hátterét, tanulságát a második részben írom meg!


Addig is minden jót, jó olvasást:)

Új év, új kihívások, s visszaemlékezés a tavalyi évre.

Kicsit megkésve írom ezt a blogbejegyzést. Sajnos karácsony előtt nagyon lebetegedtem, most  pár napja érzem azt, hogy talán meggyógyultam végre.Bevallom őszintén eleinte nagyon ideges voltam azért,  hogy nem élvezhetem  a karácsonyi sütögetést, a mézeskalács és a fenyő illatát, a szilveszteri mókát, és kacagást, úgy mint mások, hanem csak küszködök a betegséggel, világomat se tudva nyomom még január 1-én is bágyadtan az ágyat.

De aztán szépen lassacskán túllépve az ön sajnálaton belegondoltam, hogy milyen szép is volt a karácsonyom a családommal. Lehet hogy teljes fizikai jólétben nem élvezhettem az ünnepek varázsát, de lelkileg végre igen. A sok küzdelem, lelki gyógyulás és fájdalom árán le tudtam ülni békével a szívemben velük elfogyasztani az ünnepi vacsorát, tudtam értékelni azt, ami van, örültem nekik teljes szívemből, még ha sokszor okoztunk is egymásnak fájdalmat, és számtalanszor nem értettük egymást az elmúlt két évtizedben. Örömmel emlékszem még a mai nap is vissza, ahogy nevelő apumnak ízlett a tiramisu sütim, s hogy egyáltalán meg tudtam győzni, hogy kóstolja meg. Mert ő aztán semmilyen sajtos sütit nem szeret, s aki tudja hogy ez a sütemény miből készül, az érteni fogja ezt. Örültem a mosolyoknak, a nevetésüknek, s azt hiszem ez az egészség mellett a második legfontosabb , amit az ember kívánhat, s megkaphat. Úgy hívják ezt, hogy béke.
 Pedig nem mindig volt ez így, sajnos. Sok fájdalmakat okoztunk egymásnak, s olyan sebeket, amik erre a szent ünnepekre is rányomták a bélyeget. Egyszerűen nem tudtunk együtt ünnepelni.
De végre talán ez nem így van. Volt egy nagyszerű kívánságom az idei évre.Elmondtam ezt anyunak, amitől az ő drága könnyei, melyek érző lelkéből fakadtak, kigördültek. Hogy mi volt az a kívánság? Ezt az olvasóm fantáziájára bízom.
Karácsonykor eszembe jutottak a 2013 decemberében fellelt vér szerinti családom is. Krisztusi mentalitással küldtem nekik üdvözletet, de csak a remény maradt számomra, hogy ha Isten is úgy akarja, ott is megtörténik a kiengesztelődés részükről. Többet én nem tudok tenni. Csak bízni, várni, hinni.
A tavalyi év küzdelmes volt számomra. 2014-s évem elutasítással kezdődött pont az említett családom által, majd nem sokkal később megleltem a vér szerinti testvéremet is. A legnagyobb élmény tőle az volt,amikor megünnepelhettem vele az első születésnapomat, s én is vele az ő ünnepeit. De aztán mindkettőnknél előjöttek a múlt szörnyei, s árnyai,  egy kis időre ketté vált a közösnek látszó utunk.
Igen küzdelmes volt az az év. Hisz rá kellett jönnöm, hogy a kapcsolataimat rendszereznem kell, nem mindenki lehet a barátom, nem mindenkivel lehet mély kapcsolatot kialakítani , s nem mindenkiben  lehet egyformán bízni. Isten megtanított a tavalyi helyzetekben elengedni,  mikor a saját családomat, és a vér szerinti testvéremet kellett képzeletben szélnek eresztenem. Megtanított arra ez a sok szituáció, hogy az elengedés hasznos, oka van, még ha fájdalmas is.

A tavalyi évben sikerült nagyobb önbizalomra szert tennem, és a nevelő családommal egyre békésebb kapcsolatot kialakítani. Rengeteg fájdalomtól, feszültségtől szabadultam meg, a  vér szerinti családom megtalálásával közelebb kerültem önmagamhoz, és édesanyámhoz. Tavalyi évemben megtapasztalhattam meddig vannak a korlátaim, s hogy milyen kitartásra, erőre vagyok képes, ha másokon segíteni kell. Megtanultam jobban kifejezni az érzéseimet, fájdalmaimat, ezáltal is közelebbi barátaimmal elkerülve sok sok konfliktust. S talán el kezdődött annak az iszonyat haragnak a feloldása Isten és a terapeuta segítségével, ami a lelkemet és a kapcsolataimat éveken át mérgezte. Nagy talpraesettségre, és bátorságra tettem szert, de hogy még milyen helyzetekben, azt csak azok tudják, kik közelről ismernek.

Új évkor nem tettem fogadalmat, sosem szoktam betartani, talán szeretném elkerülni a kudarcélményt.
De szeretnék még jobb lenni az idén, ez minden évben számomra egy cél. Eldöntöttem, hogy az idén a fizikumomat is rendbe rakom, mert ráadásul most indokolt is. Megfogadtam, hogy nem hagyom magam megalázni, még jobban védeni fogom önmagam. Nagy változtatásokat viszek be mint a saját életembe, mint a kapcsolataimba. S ami a legfontosabb, most már igyekszem a jelenben élni, örülni azoknak, kik szeretnek, s velük élvezni minden pillanatot, s nem rohanni olyan szekerek,  azaz kapcsolatok , emberek után, akik sosem vesznek fel.
Szeretném, ha lelkileg, mint fizikailag még egészségesebb lennék,s még boldogabb. Kedves olvasómnak is ezt kívánom.

Ezzel a saját kis gondolatommal  köszönök most el a következő blogbejegyzésig:

 Nem akarom várni, hogy boldog legyek, nem mondom azt, hogy majd boldog leszek. Én most vagyok boldog, örülök minden percnek, élek a jelennek, örülök nektek, neked, s kik még szeretnek,mert egyszer majd nem lesztek, nem lesznek, vagy nem leszek, s akkor már késő lesz, hogy boldog legyek.