A párkapcsolat romboló elemei 2.rész

Ahogy az első részben is megírtam, bizony  azt láthatjuk, hogy nagyon sok párkapcsolat megy tönkre, nagyon sok házasság válással végződik. Azt látom, hogy az emberek nem akarnak küzdeni, sokuk a könnyebb utat választja. Ezért a fogyasztói társadalom is tehet. Úgy tekintenek a kapcsolatokra, mint egy elhasználódott tárgyra, -ez nem működik már, ez unalmas, hát kidobom, majd jön egy újabb, aztán majd azt is kidobom, és az ember egy egész kupacnyi kidobott kapcsolatot tudhat a háta mögött, tele kudarcélménnyel ,  veszteség élménnyel, elégedetlenséggel az életében. Néha elcsodálkozunk, irigykedünk az idősebb generációra, hogy nekik miért működik még 40 év után is a házasságuk, és mi a titkuk. Pedig ők is ugyanazokkal a problémával küzdhettek meg mind mi, csak az a különbség, hogy ők sosem adták fel, jobban tudtak küzdeni, mert nem volt annyi minden annak idején, mint manapság.Őbennük  ott volt az elégedettség, hogy akit választottak az egyszer s mindenkorra jó volt, megfelelő, a hibákkal együtt. Nem keresték még tovább a jobbat, a szebbet, az okosabbat, hanem hűséget fogadtak, s minden nehézségben kitartottak. Ez ma hol mondható el?

Nézzük mik azok a tényezők amik még tudnak rombolni egy házasságot, és egy párkapcsolatot.

További ilyen romboló erő tud lenni a bizalmatlanság, és jóhiszeműség hiánya:

Mi is a baj ezzel? Alapjáraton nem baj, ha az ember némi kis nyitott ajtót, bizalmatlanságot nyitva hagy. Hiszen nem szabad naivan, vakon bízni senkiben, Akkor van baj, ha ez a bizalmatlanság ott van már napi szinten  a kapcsolatban. Ha állandóan minden helyzetet, szót, és cselekedetet rossz néven veszek a társamtól,  s azt érzem hogy bántani akar. Nagyon erős tud lenni ez a bántottság érzés azoknál, akiket gyermekként bántalmaztak. Nekik felnőttként a világ már csak feketét és fehéret jelent, s azt érzik, ha valami kellemetlenség érik őket, akkor az  konkrétan az ő személyüknek szól, és megint bántani akarják őket. Sajnos én is ezzel az érzéssel küzdök még sokszor. Azt érzem egy- egy rosszul elsütött mondat után,hogy bántva vagyok, pedig csak lehet, hogy a társam épp nem úgy tudta kifejezni magát, ahogy kellett volna, vagy ha, egy szituációt nem úgy kezel, ahogy elvárnám tőle, akkor is bántva érzem magam, mert akkor úgy élem meg,  hogy cserben hagy.Ezek az érzések nyilván nem őhozzá, hanem azokhoz a személyekhez köthetők, akik bántottak, elárultak, és cserben hagytak. A legtöbb ilyen konfliktusom azokkal volt eddig, akik közel álltak hozzám, s megbíztam bennük. Így , most mivel a társam az, aki a legközelebb áll hozzám, nyilván ővele harcolom meg ezt a bizalmi kérdést, míg korábban a barátaimmal kellett. Nincs mese, ezeket az érzéseket helyére kell rakni oda, ahova valók, nekem erre szakszerű segítségem van. Egy ismerősöm szokta javasolni, hogy ha el fog a bizalmatlanság, akkor mindig abból induljak ki, hogy a társam szeret, és arra, hogy mennyi mindent tett meg értem, és  fejezte ki a szeretetét irántam. Így a legkisebb kétség is elillan. Nálam ez még gyakorlás kérdése. Szóval, ha egy bizalmatlanság ott van egy kapcsolatban, méghozzá úgy, hogy a társ nem adott rá okot, akkor biztosan állíthatom, hogy nem a másik féllel van a probléma, hanem a mi érzéseinkkel és feldolgozatlan tapasztalatainkkal.

 Romboló erő tud lenni az indulat:

Most, hogy van egy párom már nekem is, most látom igazán, hogy különböző csomagokkal rendelkezünk. Ő is más sémákat, berögződéseket, mintákat hozott, és én is. Már ez is okoz önmagában egyfajta konfliktust. Hiszen egy adott helyzetben ő is, és én is másképp reagálnánk. Nincs is ezzel baj. A probléma ott kezdődik ha ezt a különbözőséget indulattal kezeljük le. Az előző sorban a bizalmatlanságról írtam. Amiből, könnyen keletkezhet indulat. Nálam legalább is igen. De indulat keletkezhet a folytonos bántottság érzésből is, ami szintén nem az adott személyhez, társunkhoz köthető, hanem a gyermekkorhoz. Hiszen ha sokat bántanak egy gyermeket, később reflex szerűen úgy  érzi , meg kell védenie magát, hiszen korábban ezt nem tudta megtenni. Akár honnan is ered az indulat, rossz családi mintából, vagy bántottság érzésből, hosszabb távon kiöli a szeretetet a másik félből, és a szeretet helyét a megalázottságérzés, a meg nem értettség , félelem, és eltávolodás veszi át, és az eltávolodás végleges  is lehet. Én örülök, hogy nálam nem így lett, mert kitartó a társam, és a felszín alatt látja a mélységet is...

Erősen tud rombolni a kombinálás  is, ami szintén a bizalmatlanságból ered. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy állandóan rosszat feltételezek a másikról, nem vagyok kíváncsi a valóságra, ami a másik véleményét illeti, hanem eldöntöm magamban, hogy minden úgy történik, vagy történt, ahogy én gondolom, anélkül, hogy a másik felet meghallgatnánk.Mert sokszor a valóság, a válaszok a másik félnél vannak, de sokszor nem vagyunk kíváncsi a válaszra. A kombinálás is idegölő tud lenni, mert a másik fél folyton azt érzi, hogy nem hisznek neki, és  bizonyítani kell igazát, átcsap megfelelési kényszerbe, és végül szintén  eltávolodásba.

 Romoló erő tud lenni a kommunikáció hiánya is, igazából, ha nincs kommunikáció, marad a  kombinálás,- "Meg a biztos hogy nem szeret , biztos hogy velem van baja"- mondatok. Tapasztalom a kapcsolatomban a kommunikáció fontosságát. Nem várhatom a másiktól, hogy kitalálja, mit szeretnék, főleg ha ő férfi, s másképp működik mint én, és én is ahogy ő. A kommunikáció sok félreértést,  kombinálást megelőz, gyakorlatilag mindenre orvosság, talán egy párkapcsolat , házasság 3.legfontosabb tényezője. Ott ahol már nem kommunikál egymással két ember, ott már személyes kapcsolat sincs..

Végül, ami még rombol, az  a türelmetlenség, és megbocsátás hiánya. A türelmetlenség azért, mert nem tisztelem a másik érési folyamatát, elvárom ,(ugye megint ez  a szó, ami szintén rombol)-hogy mindent azonnal értsen meg, s csináljon mindent úgy ahogy nekem jó. Ilyenkor arra kell gondolni, hogy velem mennyire voltak türelmesek, amikor én nem értettem valamit, és aki szeretett engem igazán, milyen nagy türelemmel volt felém?- És kivárta, míg beérnek a folyamatok bennem? Ami nekem jól esett, az a másik embernek is jól esik. Ha nekem türelem kellett, neki is az kell.

Ha pedig nincs megbocsájtás egy kapcsolatban, ami szintén negatív erő, akkor, az azt jelenti, hogy nem léptem tovább a rossz dolgain, hanem újra és újra felemlegetem a hibáit, az helyett, hogy tiszta lapot adnék neki. A meg nem bocsátás csak a mocsár legmélyére viszi a kapcsolatot, gyakorlatilag megbocsátás nélkül nincs is továbblépés. Ha nem bocsátok meg, akkor azt jelenti, hogy a gőgömet, a sértettségemet, a haragomat jobban szeretem, mint a másikat. A megbocsátás a szeretet szintjén működik, így, ha szeretem a másikat, akkor része kell, hogy legyen ez is.

Ezek az elemek viszik mindkét embert a megcsalás felé. Mert úgy gondolom, a megcsalás az már csak egy végső pontja , "tünete" egy elromlott kapcsolatnak. Pedig ezek a romboló erők ott lesznek majd az új kapcsolatban is, aztán a legújabban és így tovább... Ezekkel a tényezőkkel, ha szembe néznénk , akkor nem lenne szükség ügyvédre, cirkuszra válási papírokra... Sok házasság működhetne még ma is, bár igaz, ha már a másik nem akar küzdeni, akkor pech, megtörténik a válás, szakítás. Hisz a házassághoz, egy párkapcsolat létrejöttéhez is két ember kell, s ahhoz is hogy az tönkremenjen.

Ha megtudnánk önmagunkkal küzdeni, ami az egónkat illeti, s mindig a szeretetben maradnánk, akkor már nem kellene irigykedve néznünk az idősebb generáció sikerére, hanem azt a sikert mi is elérhetnénk azzal a kitartással, és megelégedettséggel, ami bennük volt, illet van.

A párkapcsolat romboló elemei 1.rész

Mostanában ez a téma is foglalkoztat mégpedig azért, mert most már,hogy nekem is van párom, jobban be tudok tekinteni az élet talán legmeghatározóbb ,nehéz, de ugyanakkor gyönyörű kapcsolati formájába, a párkapcsolatra. Sosem hittem azt, hogy egyszer engem is megtalál ,s engem is elönt az öröme, ugyanakkor  megtapasztalhatom a nehézségeit is. Mert mondjuk ki, nem könnyű egy másik emberrel össze csiszolódni, pláne ha az ellenkező nemű, s totál nem úgy működik, mint én nőként...

Én nagyon szeretem a társamat, hálás vagyok érte. Boldog vagyok vele, de nem fogok köntörfalazni, minket is utolértek azok a kapcsolati problémák , amik szerintem a legtöbb párt érint, csak sokan nem ismerik fel a problémákat, vagy nem akarják észrevenni, megküzdeni velük, hanem struccpolitikát fojtatva megalkusznak, vagy szétválnak. Igen , én úgy gondolom, hogy ezeket a tényezőket nem akarják megharcolni a párok, házastársak, egyszerűbb eldobni a másikat, feladni, kilépni, aztán kavarni  egy újabbal, aztán az sem tetszik ezért, meg azért, aztán a végletekig keresik a Tokéletest, meg az igazit, ami szerintem a média és a romantikus filmek csöpögős nagy hazugsága, és irreális felfogása. Hogy létezne már az igazi ? S a tökéletes? Miért bárki is az a világon, hogy a másikban a tökéletes embert keresse maga mellé?

Én nagyon hálás vagyok, hogy ezek a problémák még a házasságkötésem előtt jönnek ki, legalább majd ezeket nem kell már megküzdeni, lesz elég más megküzdeni valónk majd a párommal. Én úgy gondolom, hogy sose szabad feladni, főleg azon a ponton, amikor már a rózsaszín köd elmúlik, hiszen valahol ez természetes folyamat, ahogy többetektől hallottam már....

Nézzük mik azok a kapcsolati romboló erők, melyekkel sok párnak meg kellene küzdeni, vagy akik bátrak, meg is teszik...

Az első  ilyen romboló elem a megfelelési kényszer:

Mi is a baj ezzel? Ahogy korábban írtam egy másik blogbejegyzésben, a megfelelési kényszer , az a fajta görcsösség, hogy teljesítenem kell, a legjobbat kell adnom, nem hibázhatok, ez kihat a a környezetre, közelebbre menve , a társunka. Hiszen azáltal, hogy nem tudom elfogadni a törékenységemet, hibáimat, merev vagyok, s tökéletességre törekszem, -nehezebben tudom elfogadni így a társam hibáit is, s elvárom tőle, hogy a legjobbat nyújtsa, bármilyen helyzetről is van szó. A megfelelési kényszer nem csak engem tesz frusztrálttá, hanem a páromat is, hogy nem tud nekem megfelelni, eleve ez az érzés is frusztrálja, hogy neki is meg kell felelnie..Erre a problémára az orvosság az elfogadás, egészséges önkép, önbizalom,. Elfogadása önmagamnak, és ha ez sikerül, a társamat is képes leszek elfogadni. Tudatosítani kell, hogy  egy szeretetkapcsolatban nem kell megfelelni, ahogy a társam mondta egyik este, "csak add önmagad":). Az a társ, aki belehajszol minket a megfelelési kényszerbe, az ő maga is küzd némi önértékelési problémával, mert nemcsak minket, de önmagát sem tudja elfogadni.



A második romboló elem az elvárások sorozata tud lenni:

A lakótársam egyszer azt mondta, hogy az elvárás az nem a másikról szól, hanem énrólam. Mennyire igaza van, hiszen ha belegondolok, azt várom folyton a másiktól, hogy mindent úgy tegyen, ami nekem jó, s nem ám úgy ami mindenkinek jó. Tehát már nem a kompromisszumról szól a történet....
A terapeutám is azt mondta, hogy a kapcsolatok nem az elvárások szintjén működnek. A gondolatot nem fejezte be, hiszen egyértelmű , hogy minek mentén kell, hogy működjenek a kapcsolatok: A szeretet mentén...
Az elvárás igazából azt jelenti, hogy magamból indulok ki, és elvárom, hogy a társam is úgy működjön, ahogy én. Ez még baráti kapcsolatban is nehéz, azonos nemű emberek között, de pláne egy másik nemű emberrel, aki a társam.Meg kellett értenem, hogy nem szabad olyasmit elvárnom a páromtól, ami bennem csak Nőként van meg, s őneki se szabad olyasmit várnia tőlem, hogy úgy cselekedjek, érezzek, s gondoljak, ahogy ő Férfiként. Hiszen nagyon sok eltérés van a nő-férfi működésben. A férfiak a probléma megoldóbbak, a racionalitás a fő erősségük, nekünk Nőknek az előrelátás, és az érzelmek, ezáltal a probléma megoldásunk is inkább érzelem központú, ami persze nem minden esetben jó, ilyenkor lehet pár praktikát el lesni férfi társainktól. Nagyon sok konfliktus kellett ahhoz hogy ezt megértsem, s talán már kevesebb lesz a koccanás, miután tudom, hogy egy adott helyzetben mire számíthatok ,és mire nem a társamtól.El kell fogadnom a különbözőségeket, ha nem fogadom el, akkor ahogy a testvérem mondta, nem lesz társam, és a mostanit el fogom veszíteni. Megéri ezt a macska -egér játékot játszani, csak azért mert a másik nem találja ki épp, hogy mit szeretnék? Mert én nőként szavak nélkül is tudom mire van szükség? Nem éri meg ez a játszmázás, s erre a problémára is a megoldás az elfogadás....

Ezt a bejegyzésemet most itt ezzel a gondolattal zárom le, hogy ne legyen túl hosszú. 
Egy reggel ez fogalmazódott meg a bennem, amit egyszer már megosztottam a közösségi oldalon is:

"
A másik ember sohasem te. Ő a másik. Tehát nem ugyanaz mint Te. Attól hogy neked nem fáj, neki igen. Ha téged zavar őt nem biztos. Ha téged nem zavar valami, attól őt lehet hogy igen. Te lehet hogy könnyebben ugrasz át árkokat, de neki lehet hogy több idő kell, több elesés , miután sikerül átugornia. Ami neked könnyű, az neki lehet hogy nehéz. Ami neked nehéz az neki könnyű. Ami neked természetes, neki nem. Ami benned erősség, az benne gyengeség. Ami benned gyengeség, az neki erősség. Nincs két egyforma ember. Főleg ha két különböző nemű emberről van szó. Ezért nem szabad soha magunkból kiindulni, hanem megértőnek lenni, és segíteni a másik lépéseit. .....Ez a titka minden kapcsolat egyensúlyának.."