2018. április 2., hétfő

30éves lettem

Az ember amikor belép egy kerek évfordulóba, kicsit leül, ledöbben, hogy újabb tíz év telt el, s visszamereng hogy mi is történt ezalatt a tíz év alatt. Tegnap kicsit én is elmerengtem, mennyi minden történt velem. Sokszor éreztem azt, hogy nem haladok, talán el is vagyok maradva a kortársaimhoz képest, ami a házasságot, és a gyermek vállalást illeti. De ahogy jobban belegondoltam a történésekbe, hamar rádöbbentem, hogy bizony hatalmas döntéseket hoztam meg, s tettem meg, amik mások számára lehet hogy érthetetlen , vagy épp természetes, de nekem nem volt az.

20 -as évem elején kezdtem az igazi felnőtt életet, ami a szüleimtől való leválást és önállóságot illeti. 20 évesen javában már fősulis voltam, amit 23 évesen be is fejeztem.Ez idő alatt ismertem meg a barátaim nagy részét, akikkel a fősuli után is megmaradt a kapcsolat. Az egyik csajszi esküvőjén koszorúslány is lehettem.  Ebben az időszakban hoztam meg felnőtt fejjel azt a döntést, hogy a kereszténység alapelveit igyekszem követni, s ezt felnőtt keresztséggel is megerősítettem.Bár azóta újra csak formálódtak bennem ezen a téren a hitbeli nézetek, s azóta megbékéltem a válaszokkal, megbékéltem hogy maradtak s mindig is maradnak kérdőjelek, de egyéni úton, vallások nélkül.Mert ő nem vallást épített, hanem utat mutatott Istenhez, s az emberekhez.
23 évesen jött egy olyan törés s hosszú mélypont az életemben, ami miatt végül Budapesten kötöttem ki. Ekkor ismertem meg egy nagyszerű embert az életemben, aki segített talpra állni, s szülőként tekintek rá..Visszapillantva most már látom, nem okkal történt, hogy Budapestre hozott fel az élet. Itt jöttem rendbe a töréseimből, itt találtam önmagamra, s itt bontakoztam ki igazán.Ekkor jött létre a blogom is.Kicsit ugorva a történetben 25 évesen egy bonyolult élettörténet miatt találtam meg az igazi családomat, ami számomra egy NAGY TÖRTÉNET marad majd, ha egyszer 60 éves is leszek. Itt éreztem meg igazán a Gondviselés erejét, mert sok kedves embernek meg volt a maga szerepe, hogy a célhoz eljussak, az édesanyám sírjához, s az édestestvéremhez, akivel rögös utak árán de szép kapcsolat bontakozott ki köztünk. Itt kellett megküzdenem az elutasítással, a valósággal, amik korábban csak gyerekkorom illúziói voltak.  Amikor az illúziók valósággá válnak, azok mindig csalódással járnak. Kellett egy 3 év mire feldolgoztam a megismert valóságot, az elutasítást, s mire eljutottam a megbocsátásig. Itt kellett megértenem, hogy elégedjek meg 1 ember elfogadásával, s ne vágyjak az EGÉSZ család elfogadására,még ha az jogos is,  s becsüljem meg azt, aki elfogadott, s ne legyek telhetetlen. 
Közben megismertem egy nagyszerű önkéntes szervezetet , ahol 1,5 évig önkéntes voltam, s remélem egyszer majd visszatudok menni. Itt is megtanultam önzetlenül adni, szeretni, s azt hogy sok mindenért hálás lehetek, mert nem mindig az én problémám a legnagyobb.
28 évesen ismertem meg a kedvesemet, akivel szeretném majd a közös életünket felépíteni, gyermeket nevelni, több millió pillanatot megélni, s megöregedni...Mellette is sokat tanultam, ami a dolgok lazább kezelését illeti, valamint a türelmet, az elengedést. Ő még nálam is kitartóbb és hűségesebb, hiszen sok viharon kellett keresztül mennünk, de legyőztük , s már szélcsend s béke van. Rajta keresztül megismertem egy nagyszerű anyósjelöltet, ssok néhány jó barátot, akik közös barátaink lettek.
A húszas évem vége felé elvesztettem a 90 éves nagymamámat. Az ő halála sokat megtanított nekem,  ez adott nekem erőt, hogy újabb döntéseket hozzak meg, ami a múlt rendezését, s a megbocsátást illeti. Utána nem sokkal rá büszkén nézhettem a húgom szalagavatóját is, ekkor éreztem először úgy igazán hogy basszus, hogy rohan az idő.Öcsém ballagásán 2012 ben még nem éreztem ezt, de a húgom felnőtte válása valamiért szembetűnőbb volt, talán a 10 év korkülönbség miatt.
2017 áprilisában, mikor betöltöttem a az utolsó húszas évemet, megszületett a drága unokaöcsém, akinek a születése annyi jelentőséggel bírt, hogy ő is Húsvétkor született, ahogy én 30 évvel ezelőtt, s az ő kis élete már most sok csodát tett a családban, kapcsolatokban. 
Ő tudja a legtisztábban megmutatni a szeretetet, s annak jelentőségét, és hogy  soha ne felejtsünk el gyermeknek maradni a szívünk mélyén így felnőttként sem. 
2017 őszében elkezdtem egy új sulit, ami a gyenge önbizalmamat igencsak megerősítette, hitet adott újra a hivatásomban, megerősített abban, hogy jó vagyok benne. Itt is megismertem nagyszerű tanárokat, s osztály társakat, 2 személyt különösen kedvelek, barátság gyanús mindkét személlyel a kapcsolat...
S  a szülinapom előtt pár héttel valamiféle furcsa lavina indult meg. Új munkahely, s új lakhely... Bár az utóbbit nem terveztem, csak a nyárra, de kellemesebb, szeretet teljesebb légkörben kezdhetem meg az elkövetkező évtizedeket. Az elmúlt pár hétben megtanultam, hogy nem minden ember tisztességes,  megbízható,  nem mindenki toleráns a dolgaim irányában, és a fagyi vissza tud nyalni.  A történésekből okultam, levontam a következtetést. Sosincs igaza annak, aki veszekszik, és indulatos, valakitől sokat hallom ezt, de ha majd olvassa ezt a bejegyzést, tudni fogja kire gondolok, s hálás vagyok érte.
Pár barátot elvesztettem a a lobbanékonyságom miatt, ami szintén egy lecke nekem, hogy nem mindenki nézi el a hibáimat , ahogy más. Ebből látszik, hogy nincs két egyforma ember, két egyforma reakció. 
Nehéz lenne minden pillanatot felidézni az elmúlt 10 évből. De köszönöm aki részese volt ennek az időszaknak, akik bejöttek az életembe, s akik távoztak. Gazdagabb lettem tapasztalatokkal, kapcsolatokkal, bölcsességgel, erősebb lettem, szabadabb lettem, és boldogabb. Jöjjenek akkor a 30as évek....