Szintén a napokban történt, hogy metróval utaztam .. Sok elintézni valóm volt aznap délután, a kedvem ebből kifolyóan nem volt túl rózsás.
Nem szeretek metrózni, nem csak a szardíniás doboz helyzet miatt, hanem mert látom újra és újra társadalmunk legnagyobb fertőző betegségét, a közönyt, s az okos telók nyomkodását.
Én csak zenét hallgatok ilyenkor, de fontos nekem, hogy figyeljek, főleg ha egy kismama száll be a metróba, vagy egy idős ember. Engem így neveltek, adjam át a helyet idősnek, kismamának. S ez így van rendjén. Nekem is jól fog esni biztosan, ha átadják majd a helyet.. Már ha addigra nem lesz annyira elterjedt ez a társadalmi fertőző vírusbetegség, azaz a közöny.....
Szóval mindenféle fényezés nélkül , nem szeretek belebújni a telómba, nincs is internetem, s nem is akarok... Észrevettem a metrón, ahogy utaztam, ahogy egy kamaszlány sírt. Láttam, hogy próbálja a könnyeit elrejteni, de nem tudta. Végig gondoltam, milyen fájdalom érhette őt. Talán csalódás, szakítás, vagy otthon nincsenek rendbe a dolgok....
Aznap én se voltam ahogy írtam mosolygós kedvemben, de gondoltam, miért ne próbálhatnám meg most ennek a lánynak a kedvéért? Hiszen a mosoly egy csoda, erőt ad, nekem is sokszor jól esik, ha csak rám mosolynak... Már is erővel tölt el...Szóval kerestem vele a szemkontaktust. S rá mosolyogtam. De nem gúnyosan, hanem úgy hogy értse a mosolyom üzenetét... Zavarba jött, de visszamosolygott. Így én is kaptam valamit: Sikert:)
Végül nagyon szerettem volna, hogy mielőtt kiszállunk a metróból, valami útravaló kis morzsát adjak neki, mondjuk olyan biztató szavak félét.
Életem során sokszor tapasztaltam, hogy milyen ereje van a szavaknak... Ahogy a múltkori mozgássérült eseténél is írtam, a szó tud ölni, rombolni a lélekben, de tud építeni is, s szárnyakat adni.
Végül azt mondtam neki, fel a fejjel, bármi is a fájdalmának az oka.
Aznap nem jól sültek el a dolgok. Konfliktusom volt, de elég csúnya. S ez miatt én is sírtam, egy padon, ahol senki sem lát, s ahol egy lélek se jár... Azt mondtam Istennek, most milyen jó lenne, ha engem is biztatna most valaki, ahogy én tettem, hiszen azt éreztem megszakad a szívem. Ekkor odajött egy hajléktalan hölgy, s kérdezte , hogy sírtam? -Szabadkoztam, hogy áááááá, semmiség.
Végül megkaptam, amit én is szerettem volna, azt mondta, fel a fejjel!
Azt hiszem nem kell túlragozni a történet üzenetét.S nem azért osztottam meg, hogy holnaptól glóriát rajzoljanak a fejem fölé, hanem hogy lásd meg, hogy, ahogy bánsz másokkal, azt kapod vissza, ha nem is rögtön, de évek múltán biztos!
Nem kell megváltanod a világot, ahhoz, hogy csodát vigyél végbe. A szeretet kis dolgokból tevődik össze, s nő naggyá.....
S ha nem lenne ez a társadalmi közöny, talán nem lenne ennyi kamasz öngyilkosság, ennyi veszteség, bűnözés, és még sorolhatnám a devianciák listáját.
Sajnos annyira közönyösek vagyunk , hogy nem vesszük észre embertársunkat ha épp szemben velünk sír a metrón, vagy ha épp egy kismama leülne a neki kijelölt elsőbbségi helyre, de épp egy kockafej a helyén ül, s nyomogatja az okos kütyüt.
Téged mennyire fertőzött meg korunk nagy vírusbetegsége?
S még valami, sokan rossz helyen keresik Istent, s a boldogságot.... Nos a történet is sugalmazza, hogy Isten az apró dolgokba rejti el magát, csak az a kérdés, hogy észrevesszük-e?
