A mai nap én is ezt tettem. Meglepődtem magamon, hisz korábban mindig rettegtem a magánytól, az elizolálódástól. Féltem attól, hogy egyedül legyek. Néha fontos, hogy megkeressük a gócot, a kiváltó okot, a hátterét egy-egy problémának. Nekem egy szakember segített rávilágítani az egyedüllét mögött meghúzódó félelmeimre, segítette feltárni előttem a problémákat. Sokan mondják, hogy ne foglalkozzak a múlttal, és hogy lépjek tovább, de épp ahhoz hogy meg tudjak tenni egy adott dolgot, és egy szintre feljebb kerüljek a lépcsőn, nem kerülhetem el a két lépcső közötti lépcsőfokot. A múlton való igaz nem rágódni kell, de elsöpörni se szabad, hiszen a probléma ott marad a szőnyeg alatt, s felemészti az egyén lelkét, tehát nem marad más,szembe kell vele nézni.
Szóval visszatérve az egyedüllétre, én is szembenéztem ezekkel a kiváltó tényezőkkel, azóta már nem jelent nekem nehézséget a félrevonulás. Még nem mondom azt, hogy teljesen szeretek a magam társaságában lenni, de azt már egy fejlődésnek látom, hogy már igénylem a magányt.
Tapasztalatom szerint, az egyedülléttől való félelmek mögött mindig valami gyermekkorból szerzett sérülések, traumák állnak, pl. a kisgyermekkorban , csecsemő korban az anya hiánya, (hirtelen elvesztése), hiszen egy kisgyermeknek létfontosságú, hogy ne legyen egyedül, érezze az érzelmi, fizikai biztonságot, kötődést, kapcsolódást.Ha ez nincs meg, később az érintett személy, mint pl. én is, kompenzálni fog, azért, hogy ezt a félelmet, szorongást, amikor egyedül maradt egy trauma miatt, ne kelljen az ezzel kapcsolatos negatív érzéseket újra megélnie. Kompenzálhat azzal, hogy állandóan körbeveszi magát programokkal, emberekkel, találkozókkal, vagy azzal, hogy egyszerűen nem kezdi el a napját, hagyja, hogy az érzések, félelmek lenyomják olyannyira, hogy nem tud felkelni az ágyból.Én mind a két kompenzáló viselkedési módot "kipróbáltam", de addig nem szűnt meg az önmagam elől menekülés, és a magánytól való félelmeim, míg szembe nem néztem velük.A gyógyulás minden lelki sérülésből mint már pár sorral feljebb említettem, csak így lehetséges: Szembe nézni vele!
A másik oka a félelmeinknek, hogy nem szeretünk egyedül lenni, nem szeretjük magunkat eléggé, nincs önértékelésünk. Ha szeretnénk eléggé magunkat, akkor nem kéne mindig "valaki " után nyúlnunk, azért, hogy azt az érzelmi töltetet megkapjuk. Merjük szeretni magunkat, s ez nekem is biztatás és gyakorlás, mert így tudunk másokat hatékonyabban és mélyebben szeretni. Nekünk kell megtöltenünk a szeretet tankunkat, nem lehet mindig ezt másoktól várni. Meg kell tölteni pihenéssel, olvasással, építő dolgokkal, s a felesleges, számunkra terhes dolgokat, ami a lelkünket nyomasztják, átadni Istennek, vagy a sorsnak, időnek.
Én ma úgy érzem megengedtem magamnak egy szeressem magam. Végre hosszú idő után rendbe raktam a testemet, lelkemet egyaránt. Kellemes zenéket hallgattam, s ma azt csináltam, ami jól esett és kikapcsolt. Átgondoltam, hogy mi az amit eddig rosszul csináltam, s hogy mik a gyengeségeim. Nem menekültem el magamtól, mint eddig, nem rohantam el az érzéseimtől. Mertem örülni, visszamosolyogni a tükörbe, s mertem sírni, ha épp elérzékenyültem, vagy fájt valami. Úgy éreztem, hogy ma én így szerettem magamat. Hogy elengedtem egy kicsit a magam kreálta, vagy a mások által készített pórázt, s nem voltam magammal szemben szigorú. Tényleg jók tudnak lenni a csendes órák, s percek, mert amikor ma egy számomra kedves személy ugrott fel hozzám vacsorázni, akkor azt éreztem, hogy sokkal jobban tudom szeretni, értékelni, mint eddig. Teljesen ráhangolódtam, s szerintem ezt ő is észrevette. Annyira örültem a jelenlétének, hogy elérzékenyültem, megnyitottam lelkem zsilipeit, hogy a könnyeim áradjanak, ezzel is elmondva azt, mit érzek a szívemben iránta.Szabadon,védőfalak, s álarcok nélkül tettem ezt.
Csupán azért voltam erre képes, mert megengedtem magamnak azt, hogy ne féljek az egyedülléttől, önmagamtól, átéltem a csendes percek örömét. A szeretet itt kezdődik talán mások felé: Önmagunk elfogadásával, szeretetével. S ez nem egoizmus, (ha mértékkel tesszük) hanem középút, arany szabály a kiegyensúlyozott kapcsolatokhoz, élethez.
Engedd meg te is néha magadnak a CSENDES PERCEK ÖRÖMEIT!
 |
| Egyedül a parkban |
Ma ezek a dalok segítettek ellazulni, csodálatos és megnyugtató mindkettő , az énekesnő hangja pedig szenvedélyes, varázslatos.
