Erről szeretnék most írni, hogy én ebben a témában mire is jutottam, s hogy értettem meg ennek jelentőségét.
Én sokáig úgy viselkedtem a környezetemben lévőkkel, hogy nem érdekelt, mit okozok a másikban, mindig a magam szempontjait nézve hoztam meg a döntéseimet, nagyon sokszor önzően is cselekedtem csak hogy nekem jó legyen. S ha valami negatív érzés lett úrrá rajtam, akkor az sem érdekelt hogy ha ráöntöm a másik emberre a csomagomat, az mit fog érezni. Nem érdekelt ha egy barátom épp vendégségbe volt, akkor is zavartam őt a telefonjaimmal, vagy ha kért tőlem valamit, egyszerűen nem akartam tudomást venni róla. Nem vettem figyelembe, hogy milyen sebeket okozok, egy- egy szavammal, gesztusommal, a lényeg, hogy mindent szabadjára engedtem. Aztán egyszer a terapeutám felhozta ezt a témát. Akkor épp bent volt a terápiámon az a kedves ember is, akire anno rábíztak Pécsen , amikor kórházban voltam. A terapeutám azt mondta, hogy nem szabad minden viselkedésemet tolerálni se neki, se a barátaimnak. Én akkor dühöngtem, s mérgesen becsapva az ajtót mögöttem távoztam az akkori terápiámról. Azt éreztem, hogy a keret, és az úgy nevezett hierarchia ellenem szól, talán ezért nem tudtam beilleszkedni egy gyülekezetbe sem bár ez egy más téma lesz, hogy miért nem járok, s nem fogok járni soha sehová. Vissza kanyarodva a témához, én nagyon nehezen értettem meg a kereteknek a fontosságát, s bevallom tán nem is tudtam, hogy van ilyen szó a világon.
Először még a Thalassában hallottam ezt a szót, s nekem nyilván valóvá vált, hogy vannak szabályok, de mégsem értettem a jelentőségét. Egy dedós korlátozásnak éltem meg a "nem lehet telefont használni délután fél ötig, és este tíz után hangoskodni , és még sorolhatnám a többit ami még volt. Ennek ellenére igyekeztem betartani , de mivel már fiatal felnőttként voltam ott, tényleg nem értettem. Később amikor a mozgássérült barátnőmnél laktam, a szakemberem már ott is célzott arra, hogy bizonyos kereteket le kellett volna fektetnünk a beköltözésemkor, így elkerülhető lett volna sok nézet eltérés. Végül amikor elköltöztem tőle, s a mostani albérletben voltam, s kiadtam a kisebbik szobát, akkor már értettem, hogy ha beköltözik a lakótársam, le kéne fektetnünk néhány dolgot. Tudtam, hogy az együttéléshez ez kell. Hogy később ne legyenek súrlódások. Ennek ellenére nagyon sok" közlekedési balesetet" okoztam nemcsak neki, hanem a barátaimnak, s főleg annak a jó embernek, aki végig kísérte az elmúlt 3 évemet.
Ahogy említettem, akkor arról a terápiámról kisomfordáltam, mert dühített ez a két szó, hierarchia, és keretek. Akkor még a terapeutám megkérdezte, hogy azt hiszem, hogy Ő x valahány évesen úgy éli az életét, ahogy akarja? Azt mondta, hogy ő sem tehet meg mindent....
Az akkori terápiám után pár nap elteltével kicsit lenyugodva a fájdalmaimból, és a feszültségeimből meghallottam szívemben azt az égi hangot, ami segített végig gondolni a dolgokat.
Rájöttem, hogy talán a keretek olyasmik, mint a KRESZ. Ha nem lennének közlekedési szabályok, akkor mindenki úgy vezetne, ahogy épp neki jól esik. Na de ha mindenki így vezetne, akkor milyen nagy káosz lenne? S mennyi sérülést okoznánk egymásnak. Tehát megértettem, hogy a keret az nem ellenem van, hanem ÉRTEM, ÉRTÜNK. S ez már egészen másképpen hangzik nem? S ha megfigyelem a világ, a természet működését, akkor ezek sem működnek csak úgy, hanem meg van a rendje, szabálya az évszakok váltakozásának, a földrajzi jelenségeknek, hogy mikor kell melyik földrészen nappalnak és éjszakának lennie. Földünk , a világunk sok tökéletesen kidolgozott fizikai kémiai, és matematikai elméletek, egyenlet, törvény által működik, s az a Valaki, az én hitemben Isten, (de ezt az olvasóra bízom, ), teremtette így. Isten nem egy káoszt hozott létre, hanem a természet és a Föld keringésének is rendet szabott meg. S az ember működését is, amiket a szeretet parancsolatai által határozott meg. Pl. A ne ölj, ne lopj, ne hazudj, stb... A mi működésünk, a szabályaink, az egymással való kapcsolataink egy szabályon, és kereten múlik, ami igen erős: Ez pedig a Szeretet. Ez mindent magába foglal. Ha szeretem a másikat, akkor nem bántom meg a szavaimmal, tetteimmel, ha szeretem akkor tekintettel vagyok az érzéseire. S ez minden kapcsolatunkra ki kell hogy hasson, beleértve a munka helyi kapcsolatokat is. Ha szeretet van bennem nem akarom a másikat becsapni, nem lopok, nem sikkasztok, nem csalom meg a társamat stb.
Csak egy kérdés maradt. Egyes emberek miért élik meg azt, hogy a keretek, és a korlátok, vagy ahogy én is éreztem, még Isten parancsolatai ellenem szólnak?
A válasz a múltban, a gyökerekben keresendő. Ahol a gyermek nem látott mást csak rossz mintát, ahol az Ő védelmére kialakított keretet a szülei megsértették, pl. azzal hogy a gyermeket verbálisan, szexuálisan , fizikálisan bántották, -vagy a gyermek azt látta hogy az őt körülvevő felnőttek sincsenek tekintettel egymásra, hogy marták egymást a szülők,tán még el is váltak mert nem szerették egymást,- akkor a pokolban, és a szeretetlen környezetben felnövő egyénnek a társadalmi és morális tények, keretek és szabályok ellenségekké válnak, s nem tud ezekkel jó esetben mit kezdeni. Rossz esetben viszi tovább a megtanult sémát, vagy drámai esetben bűnözni fog, antiszociális lesz.Azoknál a gyermekeknél is sérül a keret fogalma, ahol a szülő mindent ráhagyott a gyermekre.
Azt is végig gondoltam , hogy akiknél sérült a szeretet fogalma , mégpedig úgy, hogy valamilyen bántalmazás során ez összemosódott, vagy csak egyszerűen ridegek voltak a szülők, - a legtöbb esetben az ilyen egyén nehezen fog tudni beilleszkedni, alkalmazkodni, pont azért mert nem tud mit kezdeni a legtöbb helyen előforduló szabályokkal, és keretekkel, mert az alkalmazkodást az ember a családjában tanulja meg, ahogy azt is, miért kellenek a keretek, miért kell tekintettel lennem másokra.
Én kiléptem a rossz sémából. Most már nekem természetes hogy vannak keretek, szabályok közöttünk, s olyannyira, mintha sosem jelentett volna ez problémát. Hát idáig is el lehet jutni. Nem volt könnyű, de bátorítani tudlak , ha épp ezzel vívódsz, hogy nothig impossible! Nem létezik lehetetlen. Főleg ha van egy szerető, támogató, türelmes és rengeteg empátiával rendelkező légköröd, környezeted, barátod, vagy család tagod, s egy nagyon jó terapeutád. S bármily furán is hangzik, de a terápiás szobában is ott vannak a keretek, s csak úgy tud működni ott minden, ha mindkét fél tartja magát a lefektetett szabályokhoz.
Ezzel a nagyszerű mondattal szeretném lezárni, amit egyszer a szakemberem mondott:
"A teremben is azért vannak a falak, hogy tudjuk, meddig mehetünk el. Valahogy így vannak ezek a keretek is az életünkben. Ha megszegjük őket, sérülhetünk, s sérülést okozunk. Ahogy a fal is pofon vagy fejbe ver, ha tovább próbálunk menni a teremben."
