"26
éves lettem én, meglepetés e költemény, csecse-becse"
Ismerős valakinek? József Attila írta a 32.
születésnapjára magának.
Szerencsére én csak 26-ot töltöttem, mégis, úgy
érzem sok érték, megtapasztalás, fájdalom, haladás, fejlődés, hibák tömkelege
van e szám mögött.
Tegnap volt a legkülönlegesebb szülinapom:) hogy
miért is?
Elmesélem, régebben milyen voltam, és akkor könnyen
érthető lesz, hogy ez a 2014 április 3-a miért is más a többinél...
Akik régebb óta ismernek, s ráadásul még
életvitelszerűen éltek velem, és mai napig kontaktusban vagyunk egymással,-
azok tudják, hogy milyen problémás, merev, rugalmatlan, önző, görcsös nőszemély
voltam.
Nem igazán voltam tekintettel másokra, akkor
éreztem jól magam, ha minden az én elvárásaim, elképzeléseim szerint történt, s
ha valami nem jött össze, amit én elterveztem, akkor csapkolódás, heves
indulati kitörések törtek ki belőlem, s persze kik itták meg ennek a levét?
Akiket nagyon szerettem.
De milyen szeretet volt az, ami másokat
bekorlátoz, és mások igényeit, vágyait, szükségleteit nem vette figyelembe?
Milyen szeretet volt az, ami bármikor felrobbant, ha egy adott szituáció nem
úgy sült el, ahogy őneki jó lett volna?
Nyilván való, ez az önzés a kis toporzékoló
gyermek önzése volt, aki a hiányait másokon akarta leverni.
Egy évvel ezelőtt kiakadtam, hogy én miért
kaptam csak 15cm átmérőjű tortát, mikor én a többieknek 35 cm-et sütöttem,
miért nem úgy ment az ünnepem, ahogy én akartam, hiszen ez az én ünnepem.
De az a helyzet, hogy nemcsak az ünnepeimnek kellett,
úgy alakulnia, ahogy nekem kényelmes volt, hanem sok 365 napnak. Istenem,
micsoda tévút volt ez.
Hogy mi okozta nálam a változást, s miért lett
más ez a szülinap?
Szóval felfedeztem magam körül a világot, - ahogy
egy kedves ismerősöm fogalmazott tegnap. El tudok engedni dolgokat, le tudok
mondani az adott pillanatban a vágyaimról. Azt látom, olyan nehezen tudják ezt
sokan megtenni, pedig higgyétek el, nem olyan félelmetes ez, mert sokszor
jobban alakulnak a helyzetek, ha elmerjünk engedni a terveinket. Ahogy tegnap
lemondtam arról, hogy ünnepeljenek engem, (az egómat elhagytam), és szinte
igazából nem terveztem semmit, ezzel átadtam a kormányt, az irányítást
Istennek, és az engem szeretőknek, és ez által valami sokkal szebb, tisztább,
nemesebb dolog született meg tegnap körülöttem, amit sosem fogok elfelejteni, s
értékesebb annál, mintha ajándékot kaptam volna. Mert megengedtem azt, hogy
szabadon szeressenek, nem elvártam, hanem elengedtem a vágyaimat, elengedtem a
szeretet éhségemet, ami végül kielégült egy szinten, mert sokat kaptam. Nekem
ez volt az ajándék. A sok gondolat, gesztus, amit a barátaimtól kaptam az én
elvárásaim nélkül.
S bár ez az én születésnapom volt, de mégis nem
rólam szólt, hanem "mirólunk". És ez nagy különbség.
S azt gondolom ez a "mi rólunk"
kifejezés az egyik leggyönyörűbb ajándék a világon, ahogy az is, hogy először
kaptam 26év után köszöntést a legdrágább nővértől a világon, mert megtaláltuk
egymást sok akadály ellenére. Ő tette még különlegesebbé a sok április 3.-ka
közül az ideit.
De azért köszönöm a családomnak a vasárnap
kapott tortácskámat is,(ami szintén csak váratlan meglepi lett, mert nem vártam
el, hogy süssenek nekem) amin elfújhattam a 26. gyertyámat…
Hogy mit kívántam? Az legyen az én titkom:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése