Borderline rabságában...( A borderline okai. Van ki út?) 2.rész

Végre itt. Azt hiszem mostanában nem volt sok erőm, és időm se, hogy leüljek írni.

Tartoztam már Nektek, ennek a témának a befejezésével, de őszintén szólva, ez a probléma az elmúlt hetekben is ott volt az életemben, a napjaimban.

Nehéz erről írni, de ez nekem is jó, ha szembenézek vele, mint minden mással.

Az első részben igyekeztem bemutatni a jelenséget, főleg saját példámon, hiszen úgy érzem, ez így hiteles.

Most szeretném, bemutatni az okait, és hogy hogyan lehet ezzel együtt élni a

mindennapokban. Mert lehetséges!

A személyiségzavaroknak, e típusának, na meg a többinek is, általában a rosszul sikerült szocializáció, vagy nagyon mély traumák, genetikai tényezők (családban volt pszichés, mentális beteg) állnak a hátterében. Kialakulhat akkor is, ha a kora gyermekkorban a gyermeknek nem  volt biztosítva valamilyen oknál fogva  a biztonságos kötődés.. (pl. anya halála, vagy komoly betegsége).

Idézve az államvizsga tételem egy mondatát: "ilyenkor a személyiség fejlődése egyes fázisokban elakadhat, megrekedhet, ebből vezethetők le a különböző személyiség zavarok."

Nos, hogy személyes is legyen ez a blog bejegyzésem, nálam már kapásból 2 okot fel lehet sorolni, még pedig a kisgyermekkoromban megtörtént édesanyám halálát. Ott már jelentősen megtört a bizalom bennem, hiszen egy gyermek- a szakember szerint az édesanyja távozását- elhagyásnak éli meg. Ott már sérült a kötődés, és ez egészen most a jelenig elkísér ez az érzés. Ezáltal már van egy seb bennem, egy űr, ami segít abban, hogy megnehezítse a mostani kapcsolataimat. Nem tudok biztonságosan kötődni emberekhez, a barátaimat sokszor pórázon tartottam, hogy el ne hagyjanak engem. Most is van úgy, hogy pórázon tartom a hozzám közel állókat, csak nem annyira már, mint pl. főiskolás koromban.

A másik oka a nálam a rossz szocializáció. Hm... Mit is jelent ez?  Nehéz kimondani, még leírni is, de én egy mentálisan sérült emberek közé kerültem, mint "új családba" az örökbefogadásomkor 3évesen.

És a mostoha apám legvégsőbb árulása, amit gyerekként 6 évig átéltem, hozzá segített abban, hogy ez a személyiség zavar megnehezítse mindennapjaimat. Hiszen azáltal, hogy bántott, megrekedt a pszichológiai szempontból a személyiségem fejlődése. Ezért van az, hogy felnőtt kapcsolataimban sok nehézség van, mint.pl. Egy konfliktuskezelés, az akarat és önmagam érvényesítése felnőtt módon, (van, úgy hogy üvöltözök, ha én akarok valamit, máskor meg nem merem mondani, amit szeretnék, hanem elvárom, hogy a másik kitalálja), Nehézséget jelent a kapcsolataimban sokszor felnőttként viselkedni, várom a gondoskodást, a szeretetet, hogy mindenki számomra pótapuka, vagy anyuka legyen, mert nem volt biztonságos kötődésem később sem.

Az hogy, erről a "családi pótlékokról" hogy mondtam le, hogy fogadtam el, azt majd egy másik bejegyzésben szeretném leírni.

Szóval nekem a személyes életemben ez a két ok, hogy ez a zavar nálam fennáll.

Ahogy az első részben is említettem,sokáig nem tudtam, hogy mi bajom van, miért is járok terápiára, s most hogy már tudom, sokkal jobban el tudom fogadni önmagamat ezzel a másik oldalammal, s mivel ez nem betegség, hiszem, hogy lehet kezelni.

Hogy hogyan?

A szakember mindig azt mondta nekem, bármi bekapcsol ilyenkor bennem, inkább beszéljek róla, hogy a szélsőséges megnyilvánulásoknak a méregfoga időben ki legyen húzva, s ne okozzak a környezetemben lévőknek, vagy egy adott személynek fájdalmat, rossz érzést, stb.

Mostanában viszont nekem sokat segít, ha írok, s közben elsírom magam. S számomra ez a blogolás  is egy gyógyszer a Borderline-nal szemben.

Mert szembenézek a problémákkal, s nem futok el előlük. Szembenézek a fájdalmakkal, múltbeli dolgokkal.

S ez sokkal hatékonyabb, mint egy antidepresszáns, vagy antipszchiotikum,- elhatároztam, hogy megélem a fájdalmakat, nem támogatom a gyógyszeripart, nem akarom, hogy  éveken át  mérgezzem magam ezekkel a bogyókkal, csak hogy elmeneküljek a múlttal szemben.

S ha még a terápia, a blogolás mellé még jön egy Istenfélő, hitbeli élet, akkor egészen minőségi életet lehet élni szerintem, hiszen 100 % úgy sem lesz senki sosem, mert ettől vagyunk, / s vagyok én magam is Ember.