Új év, új kihívások, s visszaemlékezés a tavalyi évre.

Kicsit megkésve írom ezt a blogbejegyzést. Sajnos karácsony előtt nagyon lebetegedtem, most  pár napja érzem azt, hogy talán meggyógyultam végre.Bevallom őszintén eleinte nagyon ideges voltam azért,  hogy nem élvezhetem  a karácsonyi sütögetést, a mézeskalács és a fenyő illatát, a szilveszteri mókát, és kacagást, úgy mint mások, hanem csak küszködök a betegséggel, világomat se tudva nyomom még január 1-én is bágyadtan az ágyat.

De aztán szépen lassacskán túllépve az ön sajnálaton belegondoltam, hogy milyen szép is volt a karácsonyom a családommal. Lehet hogy teljes fizikai jólétben nem élvezhettem az ünnepek varázsát, de lelkileg végre igen. A sok küzdelem, lelki gyógyulás és fájdalom árán le tudtam ülni békével a szívemben velük elfogyasztani az ünnepi vacsorát, tudtam értékelni azt, ami van, örültem nekik teljes szívemből, még ha sokszor okoztunk is egymásnak fájdalmat, és számtalanszor nem értettük egymást az elmúlt két évtizedben. Örömmel emlékszem még a mai nap is vissza, ahogy nevelő apumnak ízlett a tiramisu sütim, s hogy egyáltalán meg tudtam győzni, hogy kóstolja meg. Mert ő aztán semmilyen sajtos sütit nem szeret, s aki tudja hogy ez a sütemény miből készül, az érteni fogja ezt. Örültem a mosolyoknak, a nevetésüknek, s azt hiszem ez az egészség mellett a második legfontosabb , amit az ember kívánhat, s megkaphat. Úgy hívják ezt, hogy béke.
 Pedig nem mindig volt ez így, sajnos. Sok fájdalmakat okoztunk egymásnak, s olyan sebeket, amik erre a szent ünnepekre is rányomták a bélyeget. Egyszerűen nem tudtunk együtt ünnepelni.
De végre talán ez nem így van. Volt egy nagyszerű kívánságom az idei évre.Elmondtam ezt anyunak, amitől az ő drága könnyei, melyek érző lelkéből fakadtak, kigördültek. Hogy mi volt az a kívánság? Ezt az olvasóm fantáziájára bízom.
Karácsonykor eszembe jutottak a 2013 decemberében fellelt vér szerinti családom is. Krisztusi mentalitással küldtem nekik üdvözletet, de csak a remény maradt számomra, hogy ha Isten is úgy akarja, ott is megtörténik a kiengesztelődés részükről. Többet én nem tudok tenni. Csak bízni, várni, hinni.
A tavalyi év küzdelmes volt számomra. 2014-s évem elutasítással kezdődött pont az említett családom által, majd nem sokkal később megleltem a vér szerinti testvéremet is. A legnagyobb élmény tőle az volt,amikor megünnepelhettem vele az első születésnapomat, s én is vele az ő ünnepeit. De aztán mindkettőnknél előjöttek a múlt szörnyei, s árnyai,  egy kis időre ketté vált a közösnek látszó utunk.
Igen küzdelmes volt az az év. Hisz rá kellett jönnöm, hogy a kapcsolataimat rendszereznem kell, nem mindenki lehet a barátom, nem mindenkivel lehet mély kapcsolatot kialakítani , s nem mindenkiben  lehet egyformán bízni. Isten megtanított a tavalyi helyzetekben elengedni,  mikor a saját családomat, és a vér szerinti testvéremet kellett képzeletben szélnek eresztenem. Megtanított arra ez a sok szituáció, hogy az elengedés hasznos, oka van, még ha fájdalmas is.

A tavalyi évben sikerült nagyobb önbizalomra szert tennem, és a nevelő családommal egyre békésebb kapcsolatot kialakítani. Rengeteg fájdalomtól, feszültségtől szabadultam meg, a  vér szerinti családom megtalálásával közelebb kerültem önmagamhoz, és édesanyámhoz. Tavalyi évemben megtapasztalhattam meddig vannak a korlátaim, s hogy milyen kitartásra, erőre vagyok képes, ha másokon segíteni kell. Megtanultam jobban kifejezni az érzéseimet, fájdalmaimat, ezáltal is közelebbi barátaimmal elkerülve sok sok konfliktust. S talán el kezdődött annak az iszonyat haragnak a feloldása Isten és a terapeuta segítségével, ami a lelkemet és a kapcsolataimat éveken át mérgezte. Nagy talpraesettségre, és bátorságra tettem szert, de hogy még milyen helyzetekben, azt csak azok tudják, kik közelről ismernek.

Új évkor nem tettem fogadalmat, sosem szoktam betartani, talán szeretném elkerülni a kudarcélményt.
De szeretnék még jobb lenni az idén, ez minden évben számomra egy cél. Eldöntöttem, hogy az idén a fizikumomat is rendbe rakom, mert ráadásul most indokolt is. Megfogadtam, hogy nem hagyom magam megalázni, még jobban védeni fogom önmagam. Nagy változtatásokat viszek be mint a saját életembe, mint a kapcsolataimba. S ami a legfontosabb, most már igyekszem a jelenben élni, örülni azoknak, kik szeretnek, s velük élvezni minden pillanatot, s nem rohanni olyan szekerek,  azaz kapcsolatok , emberek után, akik sosem vesznek fel.
Szeretném, ha lelkileg, mint fizikailag még egészségesebb lennék,s még boldogabb. Kedves olvasómnak is ezt kívánom.

Ezzel a saját kis gondolatommal  köszönök most el a következő blogbejegyzésig:

 Nem akarom várni, hogy boldog legyek, nem mondom azt, hogy majd boldog leszek. Én most vagyok boldog, örülök minden percnek, élek a jelennek, örülök nektek, neked, s kik még szeretnek,mert egyszer majd nem lesztek, nem lesznek, vagy nem leszek, s akkor már késő lesz, hogy boldog legyek.