A párkapcsolat romboló elemei 1.rész

Mostanában ez a téma is foglalkoztat mégpedig azért, mert most már,hogy nekem is van párom, jobban be tudok tekinteni az élet talán legmeghatározóbb ,nehéz, de ugyanakkor gyönyörű kapcsolati formájába, a párkapcsolatra. Sosem hittem azt, hogy egyszer engem is megtalál ,s engem is elönt az öröme, ugyanakkor  megtapasztalhatom a nehézségeit is. Mert mondjuk ki, nem könnyű egy másik emberrel össze csiszolódni, pláne ha az ellenkező nemű, s totál nem úgy működik, mint én nőként...

Én nagyon szeretem a társamat, hálás vagyok érte. Boldog vagyok vele, de nem fogok köntörfalazni, minket is utolértek azok a kapcsolati problémák , amik szerintem a legtöbb párt érint, csak sokan nem ismerik fel a problémákat, vagy nem akarják észrevenni, megküzdeni velük, hanem struccpolitikát fojtatva megalkusznak, vagy szétválnak. Igen , én úgy gondolom, hogy ezeket a tényezőket nem akarják megharcolni a párok, házastársak, egyszerűbb eldobni a másikat, feladni, kilépni, aztán kavarni  egy újabbal, aztán az sem tetszik ezért, meg azért, aztán a végletekig keresik a Tokéletest, meg az igazit, ami szerintem a média és a romantikus filmek csöpögős nagy hazugsága, és irreális felfogása. Hogy létezne már az igazi ? S a tökéletes? Miért bárki is az a világon, hogy a másikban a tökéletes embert keresse maga mellé?

Én nagyon hálás vagyok, hogy ezek a problémák még a házasságkötésem előtt jönnek ki, legalább majd ezeket nem kell már megküzdeni, lesz elég más megküzdeni valónk majd a párommal. Én úgy gondolom, hogy sose szabad feladni, főleg azon a ponton, amikor már a rózsaszín köd elmúlik, hiszen valahol ez természetes folyamat, ahogy többetektől hallottam már....

Nézzük mik azok a kapcsolati romboló erők, melyekkel sok párnak meg kellene küzdeni, vagy akik bátrak, meg is teszik...

Az első  ilyen romboló elem a megfelelési kényszer:

Mi is a baj ezzel? Ahogy korábban írtam egy másik blogbejegyzésben, a megfelelési kényszer , az a fajta görcsösség, hogy teljesítenem kell, a legjobbat kell adnom, nem hibázhatok, ez kihat a a környezetre, közelebbre menve , a társunka. Hiszen azáltal, hogy nem tudom elfogadni a törékenységemet, hibáimat, merev vagyok, s tökéletességre törekszem, -nehezebben tudom elfogadni így a társam hibáit is, s elvárom tőle, hogy a legjobbat nyújtsa, bármilyen helyzetről is van szó. A megfelelési kényszer nem csak engem tesz frusztrálttá, hanem a páromat is, hogy nem tud nekem megfelelni, eleve ez az érzés is frusztrálja, hogy neki is meg kell felelnie..Erre a problémára az orvosság az elfogadás, egészséges önkép, önbizalom,. Elfogadása önmagamnak, és ha ez sikerül, a társamat is képes leszek elfogadni. Tudatosítani kell, hogy  egy szeretetkapcsolatban nem kell megfelelni, ahogy a társam mondta egyik este, "csak add önmagad":). Az a társ, aki belehajszol minket a megfelelési kényszerbe, az ő maga is küzd némi önértékelési problémával, mert nemcsak minket, de önmagát sem tudja elfogadni.



A második romboló elem az elvárások sorozata tud lenni:

A lakótársam egyszer azt mondta, hogy az elvárás az nem a másikról szól, hanem énrólam. Mennyire igaza van, hiszen ha belegondolok, azt várom folyton a másiktól, hogy mindent úgy tegyen, ami nekem jó, s nem ám úgy ami mindenkinek jó. Tehát már nem a kompromisszumról szól a történet....
A terapeutám is azt mondta, hogy a kapcsolatok nem az elvárások szintjén működnek. A gondolatot nem fejezte be, hiszen egyértelmű , hogy minek mentén kell, hogy működjenek a kapcsolatok: A szeretet mentén...
Az elvárás igazából azt jelenti, hogy magamból indulok ki, és elvárom, hogy a társam is úgy működjön, ahogy én. Ez még baráti kapcsolatban is nehéz, azonos nemű emberek között, de pláne egy másik nemű emberrel, aki a társam.Meg kellett értenem, hogy nem szabad olyasmit elvárnom a páromtól, ami bennem csak Nőként van meg, s őneki se szabad olyasmit várnia tőlem, hogy úgy cselekedjek, érezzek, s gondoljak, ahogy ő Férfiként. Hiszen nagyon sok eltérés van a nő-férfi működésben. A férfiak a probléma megoldóbbak, a racionalitás a fő erősségük, nekünk Nőknek az előrelátás, és az érzelmek, ezáltal a probléma megoldásunk is inkább érzelem központú, ami persze nem minden esetben jó, ilyenkor lehet pár praktikát el lesni férfi társainktól. Nagyon sok konfliktus kellett ahhoz hogy ezt megértsem, s talán már kevesebb lesz a koccanás, miután tudom, hogy egy adott helyzetben mire számíthatok ,és mire nem a társamtól.El kell fogadnom a különbözőségeket, ha nem fogadom el, akkor ahogy a testvérem mondta, nem lesz társam, és a mostanit el fogom veszíteni. Megéri ezt a macska -egér játékot játszani, csak azért mert a másik nem találja ki épp, hogy mit szeretnék? Mert én nőként szavak nélkül is tudom mire van szükség? Nem éri meg ez a játszmázás, s erre a problémára is a megoldás az elfogadás....

Ezt a bejegyzésemet most itt ezzel a gondolattal zárom le, hogy ne legyen túl hosszú. 
Egy reggel ez fogalmazódott meg a bennem, amit egyszer már megosztottam a közösségi oldalon is:

"
A másik ember sohasem te. Ő a másik. Tehát nem ugyanaz mint Te. Attól hogy neked nem fáj, neki igen. Ha téged zavar őt nem biztos. Ha téged nem zavar valami, attól őt lehet hogy igen. Te lehet hogy könnyebben ugrasz át árkokat, de neki lehet hogy több idő kell, több elesés , miután sikerül átugornia. Ami neked könnyű, az neki lehet hogy nehéz. Ami neked nehéz az neki könnyű. Ami neked természetes, neki nem. Ami benned erősség, az benne gyengeség. Ami benned gyengeség, az neki erősség. Nincs két egyforma ember. Főleg ha két különböző nemű emberről van szó. Ezért nem szabad soha magunkból kiindulni, hanem megértőnek lenni, és segíteni a másik lépéseit. .....Ez a titka minden kapcsolat egyensúlyának.."