Az elvárás nélküli szeretet( Birtoklok, vagy szeretek? 2.rész)

Az előző bejegyzésemben elkezdtem felvázolni, hogy nekem milyenek a szeretet kapcsolataim, és miben merül ki nálam a szeretet fogalma.

Két meghatározó momentumra is utaltam, ami pusztította a kapcsolataimat,  ilyen az elvárás, és a bizalmatlanság.

harmadik momentumként, a pótlékokat un. családi pótlékokat említeném. Erről a témáról majd egy új bejegyzésben szeretnék majd  részletesen írni, egy mondatban hogy mit is jelent ez  az én életemben, csak annyit, hogy különböző embereket apa, vagy anya szerepekkel ruháztam fel, nem tudatosan, akarva, hanem tudatalatti mechanizmusok által, hogy főleg az apát, akinek a szeretetét sosem fogom már átérezni, hogy milyen,  bepótolásra kerüljön.

Ez azért rombolja a jelenlévő kapcsolataimat, és hátráltat az igaz szeretet gyakorlásában, mert ez a momentum automatikusan hozza magával az Elvárások vagonját, és a Negyedik momentumot, az igazságérzetet, amire ma döbbentem rá.  Ez valami olyasmi, mint amikor egy mozdony,  különböző vagonokkal van összekötve. Egyszerűen összekapcsolódnak egymással ezek a vagon kocsik.

Folytatva az pótlékok gondolatát, ez azért rossz, hogy mindenkire szerepet aggatok, mert akkor aktiválódnak a múlt hiányai, sebei, és az illetővel akarom behajtani a gyermekkor hosszú tartozásait, az aktuális személy kapja azt a hosszú számlát... S ezzel a jelenlévő kapcsolataimra nyomást gyakoroltam. Ugyanis ezáltal meg kellett felelniük nekem, mindent be kellett pótolni ahogy szerettem volna gyermekként megélni.  S mivel mindig volt valami kifogásom, hogy miért nem így, miért nem úgy kapom  azt,  amire szükségem van- állandó frusztráltságot hagytam a másikban. S ezek a mély kapcsolataim, baráti kapcsolataim már nem a szeretetről szóltak, hanem a görcsös ragaszkodásról, a gyermek szerepemről, a hiányaimról, elvárásaimról, igazságról.

Hogy mit is jelent ez a negyedik momentum, az igazságérzet?

Csak néhány mondat a hétköznapokból: " Bezzeg azt az xy-t mindig elviszed kirándulni, együtt kajáltok, mindig mindent meg adsz annak a másiknak, nekem meg nem."

Ezzel a momentummal is sikerült néhány embert, ha nem is az idegosztályra, de a kapcsolat összedőléséig eljutatnom. Igazságot akartam, minden kapcsolatomban, egyenlő bánásmódot.... Mindent úgy akartam megkapni egy illetőtől, ahogy ő az  általa szeretett személynek adott.

Honnan ered ez a rossz beidegződés? Nem nehéz kitalálni. Hát a gyermekkorból. Bár mindent megkaptam a nevelő családban úgy, ahogy a másik testvéreim is, mégis úgy éreztem mindig hogy lelkileg nem. S a legnagyobb igazságtalanságot a nevelő apámtól szenvedtem el 6 éven keresztül. Elvett tőlem mindent, amit csak lehetett. S máig is érzem a következményeit az ő tettének.

De az is igazságtalan volt, amikor 17 hónaposan kikerültem a saját családomból, s az én nevelésemet, gondozásomat nem vállalta senki. Sok igazságtalanság ért eddig az életemben, s nyilván azért akarom irányítani  a kapcsolataimat, hogy megvédjem magam az újabb igazságtalanságoktól.

Csak hogy ma rá jöttem, hogy bár hiába szüntettem meg a jelenlévő baráti kapcsolataimból a pótlékokat, szerepeket, az igazságért való vad küzdelem megmaradt, ami az elmúlt napokban újabb konfliktusokat szült, és a kapcsolat a kedves barátom szeretete miatt nem ment tönkre, mert igyekezett megérteni. Azzal, hogy az igazságérzet megmaradt, az hozta magával a bizalmatlanság és az elvárások vagonját. Ezek a fogalmak úgy érzem tényleg szorosan összekapcsolódnak.

Ma szembe néztem azzal a ténnyel, amit eddig nem értettem meg sosem, hogy ahogy a jelen kapcsolataimon nem hajthatom be a múlt tartozásait, így igazságos bánásmódot sem követelhetek tőlük.. Mert nem kötelességük. Nem várhatok el dolgokat, pláne nem igazságot. A terapeutám mindig intett arra, hogy amikor fáj valami, vagy indulat van bennem, próbáljam meg külön választani, hogy kire haragszom az adott helyzetben, így gondolom az igazságérzetemet, és az elvárásaimat ott kell hagynom a szakadék túlsó partján, s a terápia és Isten segítségével átugrani azt a mély szakadékot, s a jelenbe kell megérkeznem.

Nincs a földön igazság, ezt meg kell értenem. Nem kaphatok ugyanolyan szeretetet az adott személytől, amit a másiknak is ad. Ma Isten segítette ezt megértetni velem. Hogy a szeretet személyre szabott. Ő sem szeret mindenkit egyformán, hanem személyre szabottan. Ahogyan a terapeuta se mondta nekem ezt:- Na,  Enikő, az  „xy „ 4 évet járt hozzám, akkor maga is járjon annyit.- Az orvos sem gyógyít mindenkit ugyan azzal a gyógyszerrel, mert nem egyformán működünk.

Ha sikerül megértenem a szeretet milyenségét, szépségét, és lényegét, akkor képessé válok arra, hogy én is igazán szeressek, ha nem is tökéletesen, de  elvárások, igazság érzet, bizalmatlanságok, és családi pótlékok nélkül. S ezáltal én is úgy tudom majd befogadni a másik ember szeretetét, hogy abban nem találok kivetni valót, és  nem lesz bennem mértéktelenség, hanem a jelen ajándékának élem meg, s nem a múlt pótlékának.

S hiszem, hogy ebben a legtökéletesebb szeretet fog segíteni ebben, hogy képes legyek mély szeretet adni, és nyitott szívvel befogadni.

De minden idő, ahogy a terapeutám mondaná, és hiszem Isten is színesen látja a világot, nem feketén fehéren, és mivel a világ színes, ebből adódóan igazából ő folyamtokban látja az embert. Nem fog rám bízni pl. egy gyülekezet vezetését, ha a saját érzésvilágomat sem tudom még irányítani. És ez miatt még a párkapcsolatom is várat magára, hiszen nem lenne jó, ha ő lenne a következő, aki megkapja a "számláimat".